Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1956. december 11. A megtorlás perei
Ezen átszervezések révén a bíróságok a megtorlás eszközei lettek. A bírókkal egy 1957. február 15-én tartott értekezleten Nezvál Ferenc későbbi igazságügyminiszter ismertette a párt elvárásait: „a bíróság [...] nem lehet független az állam célkitűzéseitől, amelyet viszont a párt határoz meg”.10 Így azoknak a bíráknak és ügyészeknek, akik nem voltak hajlandóak részt venni ezekben az eljárásokban, el kellett hagyniuk a munkahelyüket. November 4-e után 26 bíró távozott a Legfelsőbb Bíróságról, további 130 a bírói karból, valamint 84 ügyész is elhagyta pályáját. 11 Akik viszont maradtak, teljesítették a párt elvárásait. A legtöbb halálos ítéletet a következő bírák hirdették ki: Borbély János 66, Tutsek Gusztáv 62, Ledényi Ferenc 33, Szimler János 28, Halász Pál 24, Vida Ferenc 23, Kiss István Gábor és Mátyás Miklós Árpád pedig 21 alka lommal.12 Közülük Borbély János így fogalmazott a bírói „függetlenségről”: „Az igazi bírói függetlenség egyet jelent azzal, hogy a bírák semmilyen körülmények között sem befolyásolhatók a munkásosztály érdekei ellen, és mindig a proletár hatalmat szolgálják.” 13 55 1971 1967 1981 1972 1969 1983 Nagy Imre a tárgyalóteremben, a Nagy Imre és társai elleni perben. Filmkockák a tárgyaláson készült felvételből. Fotó: Fortepan / Magyar Nemzeti Levéltár adományozó, képszám: 139306.