Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
2006. október 23. „Vaskefe” – Az ötvenedik évfordulón felavatott emlékmű
A hely kialakításában nagy szerepet játszott a kör motívuma, amely összefügg a közösségi lét és egység fogalmával. Később, 1878-ban a Városliget keleti részére költöztették a Vurstlit, ezáltal a Rondó szélesebb rétegek által vált látogatottá.6 Az István utca sarkán állt ekkor a Városligeti Arénaként is emlegetett Városligeti Színkör faszínház, amelyről az utcára merőlegesen futó utat Aréna útnak nevezték el ekkor. Az 1890-es években kiteljesedő terület a Hősök terével és a kiépülő és benépesülő „Csikágóval” teret tudott adni az ekkor Magyarországon kezdetleges munkásmozgalmi megmozdulásoknak, amely nagyban befolyásolta a területről, helyről való későbbi gondolkodást.7 A „Vaskefe” szimbolikus értel mezéséhez jelentősebben hozzátartozik az egykori Regnum Marianum Katolikus Közösség Egyesület kezdeményezésére emelt és 1931-ben felszentelt Magna Domina Hungarorum templom. Felépültével elkezdődött a hely szakralizálódása, azonban a Magyar Dolgozók Pártja 1951-es döntése értelmében azt robbantással eltávolították. Az élőlánc és az aktív hívő közösség ellenére a Párt nem változtatott területrendezési tervein és megtisztította a területet a leendő Felvonulási tér előtt. 8 A Sztálin-szobor felállításáról már 1949-ben döntést hoztak, de a Mikus Sándor pályázatán alapuló szoborral kapcsolatos munkálatokat csak 1951 januárjában kezdték meg. A Budapesti Városrendezési Iroda koncepciója alapján a Dózsa György út és a Városliget között 360 méter hosszan és 85 méter szélességben mindent le kellett bontani (ez magában foglalta a templomot, a villamos síneket és állomást, a Színkört és számos fát). Valószínűsíthető, hogy a Párt vezetésének célja volt a város központjában létrehozni egy bármikor rendelkezésre álló repülőgép-leszállópályát. Ezt az elképzelést támasztja alá, hogy a területen elektromos felsővezetékek sem futottak ekkor. Ennek megfelelően az egykori Városligeti, akkor Gorkij fasor tengelyében 1951. december 16-án avatták fel a Sztálin-szobrot.9 Az addigi nagygyűléseket felváltották a „vezér” előtti átvonulások, amelyek tükrözték a nép és hatalom közötti alá-fölérendeltségi viszony átalakulását.10 A Sztálin-szobor 1956. október 23-i ledöntése értelmezhető egy politikai szakrális rítusként, amely meghatározza a forradalmi események emlékezettörténetét, továbbá a Felvonulási tér alakulását is.11 1956 után a területet átnevezték Sztálin térnek, a szobor döntés befejezetlenségére utalva a teret ugyanakkor – a hatalom szimbólumának ledöntésére utalva – az emberek „Csizma térnek” nevezeték. A téren álló objektumok rendszertől függetlenül egyfajta nyelvi szembenállást gerjesztenek és gerjesztettek. Később itt emelték fel Pátzay Pál Lenin-szobrát, amely kevésbé uralta olyan markánsan a teret, mint az ábrázolt politikai utódjának szobra. Ezt a fajta súlytalanságot később a közvetlenül a lerombolt templom helyére, a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója alkalmából épült monumentális, Kiss István által készített, 8 méter magas emberi alakot ábrázoló szobor ellensúlyozta. 12 A rendszerváltás után, 1990-től a tér ideológiai funkciói explicit megszűntek, az emlékműveket eltávolították és elhelyezték a budatétényi Szoborparkban, de a hely többletjelentése és az ott zajlott események nem merültek feledésbe.13 A rendszerváltást k övető évtizedben a hely többlet-jelentéstartamában vesztett súlyából, főleg alkalmi eseményeknek, parádéknak és ünnepeknek adott helyet. Az egykori templom helyén tábla hirdette: „Itt állt a Regnum Marianum-templom; Rákosi Mátyás 1951-ben leromboltatta”. Majd 2010-től: „Itt állt a magyarság engesztelő temploma, a Regnum Marianum 1951-ig.” 2004-ben az Európai 252 1984 1988 1986 1985 1989 1987 Változó idő, változó emlékezet
