Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1993. január 21. A Történelmi Tényfeltáró Bizottság
1993. január 21. A Történelmi Tényfeltáró Bizottság A Történelmi Tényfeltáró Bizottságot a Magyar Köztársaság kormánya 1993. január 21-i határozatával hozta létre, hogy feltárja a kommunista rendszer éveiben elkövetett bűncselekményeket. A bizottság tagjait Balsai István igazságügy-miniszter nevezte ki 1993. február 4-én. A Kahler Frigyes vezette bizottságnak tagjai voltak: Alföldi Vilma, Borosy András, Kapronczay Károly, M. Kiss Sándor, Pálmány Béla, Sándorfi György. A bizottság működésének és kinevezésének célja volt, hogy a történelemtudomány eszközeivel tárja fel és alkosson képet az elmúlt rendszerben történt eseményeivel kapcsolatban. Ezen események a kommunista rendszer hatalmi struktúrájához köthetők, mint például a sortüzek 1956. október 23-tól az év végéig, t ovábbá a forradalom és szabadság harcot követő megtorlások. 1 A Történelmi Tényfeltáró Bizottság munkáját az országos napi sajtó gyakran említette, bemutatta vagy adott esetben bírálta. Mindazonáltal kijelenthető, hogy pozitív vagy negatív konnotációban, de a társadalmi fontosságának megfelelő súllyal és gyakorisággal szerepeltették a különböző újságok szemelvényein. Részletesebben a Magyar Nemzet mutatta be először 1993. május 24-i számában, Kurucz Béla a Gőzerővel dolgozik tényfeltá ráson a Kahler-bizottság: „Harag és részrehajlás nélkül” című cikkében. A bizottság bemutatása során kiemelt hangsúlyt kapott a több fórumon megfogalmazott dilemma: a tudo mányos tényfeltáró munka, a folyamatban lévő bűnügyi nyomozások és a politika kérdéses összefonódása. M. Kiss Sándor kijelentését is többször idézték miszerint: „a politikának, ha tetszik, ha nem, el kell viselnie, ki kell bírnia a tudományt”.2 Működése során a Történelmi Tényfeltáró Bizottság az együttműködő szakértők és kutatók bevonásával (például Horváth Pál, Pelle János, Stipta István, Kállay István, Lénárd Ödön) olyan alapozó kutatásokat szorgalmazott, amelyek a diktatúra működésének elméletével is foglalkoznak. A Bizottság felkérésére továbbá memoárok és visszaemlékezések is készültek (Futó Dezső, Obersovszky Gyula, Nagy József). A bizott sági működésen belül, a formális és a forrásokkal kapcsolatos kritikai munkán túl nagy szerepet játszott a sortüzek helyszíneinek bejárása és a helyi körülmények megismerése, esetlegesen még élő szemtanúk felkeresése. Ilyen helyszín volt például Eger, Salgótarján, Berzence és Mosonmagyaróvár. Az összegyűlt jelentős forrásanyag értékelésére és az első jelentés elkészítésére a szerzőpáros a Lakitelek Népfőiskola szállójába vonult vissza. A jelentés bevezetőnek szánt, M. Kiss Sándor által készített dolgozat később letiltásra került, mert az ismertette Mester Ákos műsorvezető riportsorozatát, amely a rendszerváltás utáni feszült médiaviszonyok között jelentős konflik tust generált. A módosítás után a Bizottság elfogadta a jelentést, amelyet aláírva eljuttattak az igazságügy-miniszternek. A második jelentés szerkesztése az elsőtől eltérő elveket követve, három külön részből állt, amelyeket M. Kiss Sándor, Kahler Frigyes és Pálmány Béla szövegezett. 3 A Magyar Nemzet közel fél év múlva újra tudósítást közölt a Bizottság munkájáról, ahol rákérdezett arra is, hogy hol tartanak pontosan a vizsgálatok. Ekkor már M. Kiss Sándor azt nyilatkozta, hogy „megvannak a sűrűsödési pontok”, ugyanakkor a források hozzáférhetőségével kapcsolatos nehézségeket is említette.4 Kahler Frigyes a Bizottság munkájával foglalkozó könyvében a sajtóról szóló fejezetben ismerteti az első jelentés elkészítése utáni, Igazságügyi Minisztériumban megtartott sajtókonferenciát, ahol a Bizottság képviselőinek 238 1984 1988 1986 1985 1989 1987 Változó idő, változó emlékezet
