Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1990. október 23. 1956-ról az Országházban – Az első, szabad választás utáni évforduló
4-e után, hogy most elbukunk –, hogy el kell jönnie az időnek, amikor e bukás történelmi távlatban meg fog valósulni.” 3 Göncz Árpád köztársasági elnök a fentiek mellett szintén az 1956-os forradalmat helyezte beszédének és érvelésének középpontjába, ugyanakkor annak sokoldalúságát és sokszínűségét igyekezett hangsúlyozni. A forradalomban résztvevők között megemlítette azokat a különböző társadalmi rétegekből származó embereket, akik ugyanazon célért küzdöttek; legyenek azok munkások, katonák, egyetemisták reformkommunisták vagy „kölyökfelkelők”. 4 „A közös elviselhetetlenség elleni tiltakozás, ’56 erősebb volt, mint mi, erősebb, mint a részvevői. A maga képére formált, és azt hittük – elhittük –, hogy egyszer s mindenkorra meghatározza az énünket is. Évtizedbe telt, amíg először fedeztük fel, amíg mi, a forradalom legyőzött győztesei, legyőzőink hadifog lyai rádöbbentünk, hogy már csíkosban sem voltunk egyformák, hogy bár a forradalom sodra egyirányú volt, a máshonnan jöttékét mind egyfelé sodorta, megmaradtunk önmagunknak, hurcoljuk nemcsak a forradalom utáni, hanem előtti önmagunk maradványait is. S még azután is kétségbeesetten védelmeztük az egység emlékét, az »egyek vagyunk« közös indulatát, ami több volt, mint a forradalom idején együtt vallott és vitathatatlan egy cél: a nemzet függetlensége, a semlegesség, az igazságos, minden szeny nyétől megtisztított, kizsákmányolást nem tűrő, szocialistának vélt közösségi társadalom megteremtése, ahogy azt a forradalmat vállaló, újjáéledt pártokkal Antall József (1932–1993) A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett 1950-ben, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult magyar nyelv és irodalom, történelem és levéltár szakokon, később könyvtárosi és muzeológusi diplomát, majd doktori címet szerzett. 1954-től rövid ideig a Magyar Országos Levéltárban és a Pedagógiai Tudományos Intézetben dolgozott, 1956-tól az Eötvös József Gimnáziumban, 1957-től a Toldy Ferenc Gimnáziumban tanított. A forradalom idején a gimnázium forradalmi bizottságának élén állt, részt vállalt a Keresztény Ifjú Szövetség megalakításában és a Független Kisgazdapárt újjászervezésében, így a volt székház visszafoglalásában is. Emiatt többször őrizetbe vették, 1959-ben eltiltották a pedagógusi pályától és a publikálási lehetőséget is megvonták tőle. Rövid könyvtárosi állás után, 1964-től a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyv– és Levéltár tudományos kutatójaként, 1974-től főigazgatóként dolgozott. Munkássága és külföldi előadásai révén (NSZK, Svájc) komoly nemzetközi szakmai elismertségnek örvendett. 1988 elején kapcsolódott be az ellenzéki mozgalomba, Csoóri Sándor hívására részt vett az MDF előadásain, jelen volt a szervezet hivatalos megalakulásánál. 1988-tól aktívan dolgozott a Kovács Béla Társaságban az FKgP újjászervezésén, melynek pártfő titkári posztját nem vállalta. Az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokon az MDF egyik fődelegáltja, az I/1-es alkotmánymódosítást előkészítő bizottság tagja. 1989. október 21-én őt választották meg az MDF elnökévé, a párt győzelmét követően az Országgyűlés 1990. május 23-án 218 igen, 126 nem és 8 tartózkodás mellett megválasztotta a Magyar Köztársaság miniszterelnökévé. Az FKgP-vel és a KDNP-vel koalíciót, majd az ország kormányozhatósága érdekében az SZDSZ-szel paktumot kötött. Miniszterelnöksége alatt Magyarország elszakadt a volt szocialista kötelékektől (megszűnt a KGST, felbomlott a Varsói Szerződés, a Vörös Hadsereg kivonult az országból) és komoly diplomáciai erőfeszítésekkel megkezdte az euro-atlanti csatlakozást, miközben a kormánypárt nemzetközi pártcsaládok tagjává vált (EDU, IDU, EUCD – ő maga 1990-től az EDU alelnöke lett). 229 1993 1990 2006 1996 1992 2012 1990
