Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1989. október 20. A semmisségi törvények
1989. október 20. A semmisségi törvények A 20. század diktatórikus rendszerei több millió embert fosztottak meg szabadságától, tulajdonától, alapvető emberi jogainak gyakorlásától, sőt, sokakat az életüktől is. Szinte nem volt olyan család Magyarországon, amelynek valamely tagját ne érte volna ilyen sérelem. A kárt szenvedettek létszámának felmérése csak a rendszerváltoztatás éveiben kezdődhetett meg. 1988. június 6-án a Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívásban lépett fel – egyebek mellett – a volt politikai elítéltek és internáltak jogi, politikai és erkölcsi rehabilitációjáért.1 Ezt követően több bizottság alakult az igaz ságtétellel kapcsolatos kérdések tisztázására. Először 1956 kérdését kezdte vizsgálni az 1988. június 23-án az MSZMP KB által létrehozott Történelmi Albizottság. Ennek eredményeként Pozsgay Imre 1989. január 28-án kimondta, hogy népfelkelés volt 1956-ban, ezzel megteremtve a további kutatások feltételét. Majd az 1989. február 20–21-ei KB ülésen elhatározták azt is, hogy felül kell vizsgálni az 1945–1962 közötti pereket. Ennek eredményeként jöhetett létre 1989. április 14-én a Zinner Tibor és Földvári József vezette 35 tagú Jogász-történész bizottság. A két, MSZMP által létrehozott testület mellett azonban a volt érintettek is hallatták hangjukat, így a TIB, a POFOSZ és a Recski Szövetség az 1989. május 27-én rendezett Törvénysértési és rehabilitációs ankéton megalakította a Független Rehabilitációs Bizottságot, melynek azonban nem volt politikai befolyása. 2 Az egykor politikai okokból elítélteknek a rendszerváltoztatás éveiben jogi úton háromféleképpen lehetett igazságot szolgáltatni. Az egyik a perújítás, melyet a vádlott, az ügyvéd és az ügyész is kezdeményezhetett. Ennek során az egykori ítéletet hatályon kívül helyezték, s az új tényállás és bizonyítékok alapján új ítélet született. Hátránya volt, hogy viszonylag lassú, de megadta az erkölcsi elégtételt az egykori elítélteknek. Más módja volt az egykori törvénysértő vagy megalapozatlan ítéletek megsemmisítésére a törvényességi óvás, melyet a legfőbb ügyész kezdeményezhet. Ebben az esetben kimondták, hogy az egykori ítélet törvénysértő volt, s felmentették a vádlottakat. A harmadik lehetőség, hogy törvényi úton kimondandták az egykor meghozott ítéletek semmisségét, vagyis meg nem történtnek nyilvánították az egykor lefolytatott eljárásokat. Ennek előnye, hogy aránylag gyorsan és egyszerűen, törvényhozással megoldható, több ezer emberre kiterjeszthető volt, viszont nem adott valódi erkölcsi jóvátételt az egykori áldozatoknak, mert kizárta a törvénysértések bíróság előtti feltárását. 3 Az igazságtétel folyamata során végül mindhárom eljárást alkalmazták, elsőként törvényességi óvásra került sor. Az eljárás hatálya alá esők számát kezdetben magasabbra tervezték, Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter 1989 márciusában még 15–16 per esetében javasolta ezt, konkrétan megemlítve a Standard, a MAORT, az FM és a Magyar Közösség elleni pereket. 4 Végül még Mindszenty József esetében sem került sor törvényességi óvásra5 csak Nagy Imre és társai esetében folytatták le ezt az eljárást. Ennek eredményeként 1989. július 6-án kimondták az egykori elítéltek felmentését a vádak alól, három héttel az újratemetés megtörténte után(!). Emellett volt néhány olyan eset is, amikor 208 1984 1988 1986 1985 1989 1987 Változó idő, változó emlékezet 1989
