Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1989. január 28. Népfelkelés – Pozsgay Imre rádióinterjúja
1989. január 28. Népfelkelés – Pozsgay Imre rádióinterjúja 1956-tal kapcsolatban a Kádár-rendszer csaknem teljes időszaka alatt, szinte kizárólag a hivatalos értelmezésnek volt tere a széleskörű nyilvánosságban. A nyolcvanas évek második felében a különböző ellenzéki mozgalmak, a máskéntgondolkodó körök megélénkülő tevékenysége jelezte, hogy a társadalom egy jelentős részében elemi erejű igény van a három évtized óta fenntartott értelmezés újragondolására . Ezt az igényt jelezték az időszak ellenzéki megmozdulásain felvetett kérdések is, amelyeknek a forradalom megkerülhetetlen témája volt. Az 1985-ös monori találkozó, majd a következő évben megrendezett 1956-os konferencia, a lakiteleki találkozó és az 1988-as első, legálisan megrendezett 1956-tal foglalkozó konferencia1 mind érintette, vagy kifejezetten központi témájaként kezelte a forradalmat és értelmezésének kérdését. 1956 problematikája nem csak az esemény ellenforradalmi minősítésében, hanem az egykori miniszterelnök, Nagy Imre szerepe és kivégzése körül is megmutatkozott, amelyet ugyan hallgatás, vagy még inkább egyoldalú és hamis értékelés övezett évtizedeken át, de nem volt elválasztható a párt genezisétől, ebből adódóan aktuális üzenettel bírt a rendszerváltás idején is. A régi bűn hosszú árnyéka harminc év múltán is elérte a Magyar Szocialista Munkáspártot, az ellenzék és az ügyet felkaroló civil szerveződések pedig nem is mulasztották el emlékeztetni erre a hatalmon lévőket és a társadalmat egyaránt. Az 1988 nyarán megalakult Történelmi Igazságtétel Bizottság felhívást tett közzé, amelyben teljes erkölcsi, jogi és politikai rehabilitációt követelt Nagy Imrének és a megtorlás minden áldozatának, halottaknak és élőknek egyaránt. Felhívást intéztek a magyar társadalomhoz, hogy követeljék a kivégzettek méltó eltemetését és nemzeti emlékmű felállítását, valamint, hogy Nagy Imre és társai kivégzésének évfordulóján, június 16-án helyezzenek el egy szál virágot a rákoskeresztúri temető 301-es parcellánál.2 Június 16-án tüntetés zajlott Budapesten, ahol a főváros több pontján is megemlékeztek a tüntetők a forradalom áldozatairól és igazságot követeltek 1956-nak.3 Tüntetésekre került sor a forradalom kitörésének évfordulóján, 1988. október 23-án is, amelyek megrendezésére a rendőrségi tiltás ellenére is sor került.4 Az ellenzék tevékenysége nyomán tehát 1956-ról alternatív, a hivatalos ellenforradalmi narratívát gyengítő álláspontok fogalmazódtak meg és jutottak nyilvánosságra, a Nagy Imre-üggyel együtt pedig mindez egyszerre politikai és morális kérdésként tornyosult az MSZMP vezetése előtt. Az újragondolás igénye a történettudomány képvi selői között is jelen volt. Hivatalos felületen az 1956-os események újraértelmezésének egyik első megnyil vánulását jelentette Glatz Ferenc História folyóiratban megjelent Kérdőjelek 1956-ról című írása. 5 Ebben Glatz – aki egyúttal a folyóirat alapítója és felelős szerkesztője is volt – amellett érvel, hogy 1956 nem volt forradalom, mert nem kívánta a társadalmi rend alapjait megváltoztatni, és nem volt ellenforradalom sem, hiszen nem volt célja az 1945 és 1948 közötti forradalmi léptékű átalakulás visszarendezése sem. Vagyis – írja Glatz – „1956 október nem volt forradalom, s nem volt ellenforradalom, hanem népfelkelés a sztálini rendszer ellen, 199 1993 1990 2006 1996 1992 2012
