Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1988. október 23. Évforduló a „tétova” változások jegyében
őket tömegoszlatásra vagy a korábbiakhoz hasonló tettlegességre. A kialakult bizonytalan helyzet ellenére több száz fős tömeg gyűlt össze október 23-án a Szent Gellért téren, ahol az ellenzéki mozgalom számos meghatározó alakja is felbukkant. A nagy számban fellépő és igazoltató rendőrök igyekeztek eloszlatni a tömeget, amely a Batthyány tér felé indult. A tömeg egy részét a rendőrök a Vörösmarty tér felé terelték, ezáltal leválasztva egymásról a nagyobb tömegeket. Az utcán megjelenő csoportokat folyamatosan igazoltatták, és a több ezer rendőr jelenlétével igyekeztek őket megfélemlíteni. A megemlékezőknek Fodor Gábor és Eörsi László, majd Kőszeg Ferenc mondott beszédet, az összegyűlt emberek a meghiúsult megemlékezések zárásaként közösen elénekelték a Himnusz t. Szilágyi Sándor a következő sorokkal írta le a Beszélő folyóiratban a megvalósult utcai megemlékezéseket: „Ennek a tétova találékonyságnak köszönhető, hogy végül mégiscsak sor került utcai tüntetésekre ezen a napon. Annak a mindösszesen jó ötszáz, többnyire fiatal tüntetőnek, akik nem törődve rendőri tiltással, a szervezők nyilatkozataival, rendőrsorfalakkal, fenyegetően lóbált gumibottal, slaugra töltött vízágyúval, mégiscsak megemlékeztek a forradalom kitörésének évfordulójáról. Nekik, a Fidesz Munkáscsoport, az Inconnu, a Republikánus Kör és a többi radikális csoport híveinek (és persze a függetleneknek) köszönhetjük mindazt, ami szép volt ezen a napon. Október 23-a mindenekelőtt az ő napjuk volt. Persze, nemcsak az övék. Ezen a napon végtére is öt szervezet, ötszáz tüntető és ötezer rendőr tüntetett. A leglátványosabbra a rendőrtüntetés sikeredett. A testület bemutatót tartott tüntetőűző kellékeiből. Láthattunk ezernyi csodát: Kőszeg Ferenc (1939) Édesapja az 1943-ban, munkaszolgálatosként elhunyt Kőszeg Ferenc. 1957-ben bekerül az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, latin-magyar szakra. 1956 november-decemberben röpcédulákat terjeszt, ezért 1957 októberében letartóztatják, két hónapot vizsgálati fogságban tölt. Szabadulása után az egyetemeken már véget ér a tisztogatási hullám, így folytathatja tanulmányait, 1962-ben latin–magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomát szerez. 1963–1975 között a Szépirodalmi, 1975–1980 között az Európa Könyvkiadó szerkesztője. Főként az 1960-as években irodalmi kritikákat ír a Tiszatáj ba és a Kortárs ba, angolból, németből fordított. 1970-től egyre szorosabb kapcsolatba kerül az akkor kialakuló demokratikus ellenzékkel. Miután aláírja a Charta ’77 bebörtönzött tagjaival szolidaritást vállaló nyilatkozatot, elveszíti állását. 1980–1981-ben mint szabadúszó fordító tevékenykedik. 1982–1985 között könyvesbolti eladó, majd 1985–1989 között nyelvtanításból él. Közben 1985– 1986-ban vendégkutatóként néhány hónapot az Egyesült Államokban tölt, hazatérése után megfosztják útlevelétől. A Beszélő 1981. évi elindításától kezdve a lap munkatársa. Részt vesz a Szegényeket Támogató Alap munkájában. 1988-ban egyik alapítója a Független Jogvédő Szolgálatnak, 1989-ben a Magyar Helsinki Bizottságnak. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének is alapító tagja. 1988. novembertől 1990. decemberig a párt országos ügyvivői testületének, 1991–1992-ben az országos tanács elnökségének a tagja, majd az országos tanács tagja. 1990–1994 között a legális hetilappá vált Beszélő főszerkesztője. Az 1990-es és 1994-es választásokon mandátumot szerez. 2002-ben kapja meg a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 197 1993 1990 2006 1996 1992 2012
