Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1966. október 23. A forradalom tizedik évfordulója és a hatalom
a Párttörténeti Intézet közös szervezésével tudományos konferenciát szerveztek. A kétnapos rendezvényen a történettudomány, a közgazdaságtan, a filozófia és a politika területeiről érkező felszólalók értékelték az évtizedet.10 A témát érintő nagyobb történeti munkák viszont – Molnár János, 11 valamint Hollós Ervin 12 könyve – csak a következő év során jelentek meg. Az időzí tésben vélhetően szerepet játszhatott az is, hogy az évfordulós évben a pozitív üzenetek domináljanak. A pártvezetés nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az évforduló kapcsán követett emlékezetpolitikai stratégia minden területen maximálisan érvényesülhessen. Jól példázza ezt a Nógrádi Sándor visszaemlékezésének kiadása kapcsán kialakult ügy, amellyel a Politikai Bizottság több alkalommal is foglalkozott. A PB 1966. április 14-én tárgyalt Nógrádi könyvéről. A kéziratban a szerző jórészt az 1945 és 1956 közötti időszakról írt, amit egyes, politikailag kényes megállapításai miatt elküldött Kádár Jánosnak. Kádár közölte észrevételeit, és javaslatot tett a Központi Bizottság két tagjának lektorként történő bevonására. A két lektor – Orbán László és Háy László – bevonásával a lektorálási szempontok aktuális politikai elvárásokkal egészültek ki. A lektorok hiányolták a szocializmusépítés eredményeinek részletesebb bemutatását az 1949 és 1956 közötti időszakban, Nagy Imre tevékenységének erőteljesebb kritikáját és az 1956-ot követő kibontakozás részletezését. A PB a javaslatokat elfogadta, és csak a kézirat kiegészítése után járult hozzá a kötet megjelenéséhez.13 Nógrádi memoárja nem csupán a hazai olvasók körében járult hozzá a párt 1966-os emlékezetpolitikai stratégiájának megerősítéséhez, de a könyv a nemzetközi sajtóban is figyelmet kapott, olasz, francia, csehszlovák és román kiadók is érdeklődtek a kiadás iránt. 14 Az 1966-os emlékév lebonyolítása összehangolt munkát követelt meg a pártvezetéstől, a pártszervektől és a mozgósított területek mindegyikétől. Kettős célkitűzésnek kellett megfelelni: egyrészt meg 109 1971 1967 1981 1972 1969 1983 Nógrádi Sándor (1894–1971) Már az első világháború alatt részt vett a kommunista párt helyi szerveze tének megalakításában. A Felvidék megszállása alatt sztrájkot szervezett, majd a következmények elől a fővárosba menekült, itt munkásgyűlésekre járt és tüntetéseket szervezett. A Tanácsköztársaság bukása után visszatért az ekkor már Csehszlovákiához tartozó Losoncra és rendőri felügyelet alá került. Belépett a helyi Szociáldemokrata Pártba. 1921 januárjában letartóztatták. Berlinben, Moszkvában és Bécsben az Internacionálé ügyét szolgálta, majd Romániába ment, ahol ismét letartóztatták. Többedmagával megszökött, a bíróság távollétében 10 év fegyházbüntetésre ítélte. Ezután Ausztriában, Prágában és Párizsban is tevékenykedett, 1933-ban, 1935-ben és 1936-ban Spanyolországban járt, támogatta a spanyol antifasiszta csoportokat. Moszkvában kapcsolatot tartott fent a moszkovita emigrációval, mások mellett Révai Józseffel és Rákosi Mátyással. 1944-ben részt vett a felvidéki és magyarországi harcokban. A háború után Miskolcra költözött, szervezte a kommunista pártot, innen került be az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, és még ebben az évben iparügyi államtitkár lett. 1947-ben az MKP Központi Vezetősége Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője, majd a Miniszterelnökség politikai államtitkára lett. 1948-ban honvédelmiminiszter-helyettes lett, a Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnökségét vezette. 1956-ban ismét az Agitációs és Propaganda Osztály élére helyezték. A forradalom alatt tagja volt a KV Katonai Bizottságnak. 1957 és 1960 között diplomataként szolgált, Kínában, majd Vietnámban volt nagykövet. 1957-ben az MSZMP KB tagjává választották, 1959-ben pedig a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke lett. 1963 és 1967 között az Elnöki Tanács tagja volt.
