Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
"A sereglés centrumában" Történetek Bíró Zoltánról - Domonkos László: Elnök
„A sereg lés centrumában” a többiek mellé helyezte őt is. Ami meg (véleményem szerint) Bíró Zoltán személyiségének leglényegét: az elnök(i)séget, az elnöki mivoltot - mondjuk ilyen, elnézést, lukácsi terminológiával, a maga extenzív és intenzív totalitásában - megmutatta és felmutathatta számomra, meggyőzően és mostanra talán kikristályosodottan: természetesen sok-sok későbbi közös élmény, történés, találkozás és együttlét következménye volt. Fokozatosan alakult ki és szilárdult meg bennem a felismerés: nemcsak elnök ő, sőt, nem is csak „az” elnök, hanem legbelső, immanens valójában Elnök, elnöki alkat, elnöki karakter, elnöki személyiség - vagy elnök-személyiség, ahogy tetszik. Valószínűleg elnöknek született ott Pesterzsébeten. Van ilyen, szerintem. Elég, ha mi megértjük. Soha nem elnök uraztam, tréfából sem, mint Szűrös Mátyást vagy - többéves évődéssel - mi egymást Püski Pistával. Nála ez az egész elnök-mivolt valahogyan teljesen más volt. Annyira, hogy a későbbi találkozások alapvetően eltérő színképeket mutatnak. Az egykori szegedi MDF-elnökség sűrű konzultatív látogatásai a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola fővárosi tanárának cseppnyi szobájában, a millióféle rendezvényen történt találkozások TF-esféktől könyvbemutatókig, MDF-gyűlésektől közös rádiós-tévés szereplésekig, együtt a Magyar Hírlap szerkesztőségében és az írószövetség klubjában, borospohár melletti jóízű beszélgetések a Csili nevezetű műintézet teraszán, már jó néhány éve alig saroknyira-szomszédok egymástól és végül, legvégül (talán mégsem „legvégül”!) a közös ügy szolgálata itt, a RETÖRKI-ben, hová Juhász Gyurival együtt hívott igen megtisztelő módon anno valamikor 2013 januárjában az Angelika sarokasztalánál, akárcsak - az életben ennyire nincsenek véletlenek - 21 évvel korábban Csoóri Sándor Szegedről Budapestre a Magyarok Világszövetségének lapjához - a Gerbeaud sarkasztalánál... Végső soron persze mind-mind ugyanarra az eredőre, a szeretetnek, a megbecsülésnek és a kölcsönös rokonszenvnek a legeslegfontosabb - a közös eszmeiség, a közös világszemlélet és -kép vélhetően két oldalról meggyőződött azonosságára visszavezethetően. Ha nem volna a férfi szemérmen messze túlmutató, elő kéne venni az „egy vérből valók vagyunk” Maugli-jelmondatát, idézni és körüljárni kellene és illene, de inkább - sokkal szívesebben - a klasszikusokhoz vagy a népi bölcsességekhez fordulok, hogy similis simili gaudet és suba a subával, guba a gubával. Ráadásul Bíró Zoltán eredendő elnöki(es)sége mintegy tálcán kínálja a magyaroknak különösen kedves, „enyhén katonás”, a természetes emberi hierarchiát jó adag humorral és tapintatosan rejtőző demokrata humánummal ötvöző 47
