Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
"Ennyi. 75 esztendő" Utószó - Lezsák Sándor: A szatmári szilvapálinka, a csónakos emberek és Bíró Zoltán saját útja
A történelem útján munkásságának összegzése, hogy a közelmúlt történéseinek kutatása mellett a nemzeti ügyek szolgálatára cselekvő közösséget szervezzen. Bíró Zoltán életműve politikai mítosz marad. A történelmi vakságban vagy éppen féltékenységben szenvedők számára ez az életmű nem értelmezhető. Talán azért sem, mert Bíró Zoltán szürke eminenciása közéletünknek, akinek gondolataira jóval többen odafigyelnek, mint sokan gondolják, és akinek egy-egy írása, beszéde a vártnál is nagyobb indulatot gerjeszt azok körében, akik az elmúlt évtizedek fogalmi zűrzavarában szolgáltak ilyen-olyan Disznófejű Nagyurat. Bíró Zoltán az örök magyari lélek, a magyar múlt évszázados őrtüzeit szította föl társaival, hogy a parázs ne hamvadjon, a jövendőnek megmaradjon. Az elmúlt öt évtizedben rendíthetetlen társa volt élete párja, Rozika, aki nemcsak aggódásával, szeretetével, de 1990 előtt háziasszonyként is segítette a megtűrt és tiltott találkozókat, ahogy tették ezt valamennyiünk feleségei, családja is. Bíró Zoltánnak 2007-ben, a lakiteleki találkozó 20. évfordulóján volt egy visszatérő rossz álma, amit Rozikával is megosztott. Csónakon érkező idegenek fekete öltözetben, sötét tekintettel fenyegetőznek csobánci kis szőlejükben. Kellene nekik az a darabka föld. Megvennék. Zoltán nem adja. Odakészíti maga mellé a kisbabát, és mindenre elszánt. Ha kell, az életét is föláldozza, hogy megvédhesse kicsi földjüket. A sötét tekintetű idegenek csónakba ülnek, s közben kiabálnak, hogy visszajönnek. Alomfejtő képességünkből most csak annyira telik, hogy a folyamatos migránsáradatra gondoljunk. Akisbaltát most tegyük félre, azzal gyűjtést kell hasogatni. Ha mindenki teszi a dolgát, akkor a Bíró Zoltán által is az elmúlt évtizedekben oly sokszor és jó politikai ritmusérzékkel megfogalmazott nemzeti összefogás és az európai nemzetállamok együttműködése képes lehet a fenyegető veszedelem elhárítására. Most pedig, kedves Agócs Sándor barátom, fogadásunkat megerősítem. Oldjuk föl kedvünket a rossz hírek tavaszán! Akár elolvassa Bíró Zoltán e születésnapozó könyvet, akár nem, még vesztesként is nyertes leszek, mert Bíró Zoltán életművére, egészségére, a 75 esztendőre koccintunk a szalmasárgára érett szatmári szilvapálinkával. Lakitelek, 2016. március Lezsák Sándor író, az Országgyűlés alelnöke 302