Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)

"A sereglés centrumában" Történetek Bíró Zoltánról - Szalai Attila: Terelőút

„A sereglés centrumában”

Vas tehát elment a klubestre. Ott egy Nagy-Magyarország térkép fogadta, rajta piros zászlócskák jelezték a Vörös Hadsereg 1945-ös előrenyomulásának stációit. Kiraktak egy kiállításnyi dokumentumfotót 1919-ről. Vas Zoltán gyökeret eresztett, amikor meglátta az összeállítást. Jóízűen elmosolyodott, s megköszönte, hogy újraélheti az ifjúságát. A közönség pedig guvadt szemmel nézte a Nagy-Magyarország térképet, amelyet akkoriban sehol sem lehetett nyilvánosan látni. Az egykori vörös katona, az űn. moszkvai ötös fogat - Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József mellett - volt tagja nagyon dühös volt Aczélékra, és jócskán beolvasott a díszes társaságnak. így ünnepelték március 21-ét Marton vásáron, demonstrálva, hogy a klub feltalálja magát a kommunista hagyományok ápolásában is. Volt persze fogaknak csikorgatása, de ostobán vette volna ki magát, ha egy ilyen megemlékezésbe belekötnek.

Kiss Gy. Csaba már Lengyelországban talált meg, részint Kovács Pista révén. Mindketten együttműködtek már akkor a Lublin városában működő Akcent című irodalmi-kulturális folyóirat szerkesztőbizottságával, amit kihasználva olyan írásokat helyeztek el az egyébként Kelet-Közép-Európa összetartozását csendben hirdető lapban, amelyek Magyarországon alkalmasint felgyújtották volna a piros jelzőfényt Aczél elvtárs készülékén. Szabad vegyértékeim ide is beköttettek. Majd innen tovább, a Kontrasty című, Bialystokban kiadott hasonló profilú folyóirathoz, ahol egy Andrzej Pawluczuk nevű kitűnő szerkesztővel hozott össze a sors. Oróla mindjárt.

Csaba általánosságban az ÜGY szolgálatára buzdított, aminek a neve: lengyel-magyar kapcsolatok építése. írjak riportot, publicisztikát mindenről, amiről úgy érzem, hogy köze lehet hozzá, s értéket hordoz. Kapacitált, hogy készítsek nagyinterjúkat válogatott lengyel értelmiségiekkel, akikről úgy véltük, van a magyarok számára is tanulságos mondanivalójuk. Összebogarásztunk vagy harminc lengyel írót, tudóst, művészt. írtuk a neveket, s melléjük az emberek életkorát. A legidősebbekkel kell kezdeni, mert bármikor itt hagyhatnak bennünket, s tudásukat visszahozhatatlanul elviszik a sírba. Csorba Tibor, Csapiáros István, Ludwik Bazylow például mind csaknem nyolcvanévesek. Lippóczy Norbert, Andrzejewski és Iwaszkiewicz is benne vannak már a korban. Programot kaptam. Sajnos, csak részben hajtottam végre, amit igen, az olvasható volt a Nagyvilág, az Alföld és a Tiszatáj hasábjain.

Egy villanásnyi álom. 1981 novemberében a fentebb említett Andrzej Pawluczuk barátom megbízást kapott Jan Kulajtól, az egyéni gazdákat tömörítő „Zöld Szolidaritás” elnökétől egy hetilap alapítására, amely az agrárium világát célozta volna. (Aki nem tudná: Lengyelországban egy 1956-os

29