Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
"Volt egy időszak…" Történetek a rendszerváltás korszakából - Tóth Károly: A rendszerváltás és a konstruktív bizalmatlansági "önindítvány"
A történelem útján következik, hogy a miniszterelnök nem írhatja alá a saját maga elleni indítványt, csak bizalmi szavazást javasolhat, vagy lemondhat. Fölvethető, hogy a kormányfő egyben országgyűlési képviselő is, aláírását tehát nem miniszterelnöki, hanem képviselői minőségében adja. Ha a miniszterelnök mégis aláírná a saját maga elleni bizalmatlansági indítványt, akkor ezt úgy kellene értékelni, hogy a miniszterelnök lemondott, csakhogy az Alkotmányban ilyen lemondási mód nincs! Azt kell számításba venni, hogy a kormányfő az országgyűlésben nem képviselőként, hanem miniszterelnökként van jelen: beszámolni köteles, interpelláció intézhető hozzá (a kormányhoz), bizalmatlansági indítvány nyújtható be ellene stb. - ezek olyan kritériumok, amelyek egyetlen képviselőre sem jellemzőek. Különleges jogállását az is erősíti, hogy a nálunk is meglévő kancellári kormányzási szisztéma a kormány egész tevékenységét az ő személyére fűzi föl, nem viselkedhet tehát „egyszerű” képviselőként, pláne sajátmagával és a kormánnyal kapcsolatban nem. Miért vetődhet föl, hogy ha aláírja, lemondásként kell értékelni, miért nem úgy, hogy pl. az Alkotmány idézett §-ának (3) bekezdése szerinti javaslatot nyújtotta be? Azért, mert az adott helyzet ekkor teljesen világos: az aláírók alkalmatlannak és eltávolítandónak értékelik a kormányfőt, és ha ő maga is aláírja, ugyanilyennek értékeli saját magát, ezért indítványozza az eltávolítását. Ebbéli kívánsága annyira erőteljes, hogy maga is mást óhajt kormányfőnek (az indítványban megjelölt másik személyt). Ráadásul a bizalmatlansági indítvány közjogilag azt jelenti, hogy az országgyűlés (a törvényhozó hatalom) felelősség re akarja vonni a kormányt (a végrehajtó hatalmat), s az csak a szovjethatalom idején volt vezető elv, hogy „minden hatalmat a szovjeteknek!". Ma elvileg nincs minden hatalom a miniszterelnök kezében, annyira, hogy ő maga felelősségre is vonhatja saját magát... Ha a kormányfő a parlamentben képviselőként viselkedhetne, könnyen előfordulhatna az a furcsa helyzet, hogy interpellációt intézhetne sajátmagához, amit ő maga meg is válaszolna, majd - horribile dictu - nem fogadná el a saját válaszát... Ez valóban abszurdum lenne!238 Mondjuk ki tehát: a miniszterelnök nem írhatja alá a saját maga elleni bizalmatlansági indítványt, mert az a lemondásával lenne egyenlői 238 Ez a „minőségi” elválasztás nem érinti a képviselő-miniszterelnök parlamenti szavazati jogát a határozatok meghozatalában; a döntéshozatali arányok meghatározása során őt is „teljes értékű” képviselőként veszi számításba a házszabály. 228
