Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
Visszapillantás egy átmenetre. Gondolatok a rendszerváltásról - Lóránt Károly: Közgazdasági viták és választási lehetőségek
Visszapillantás egy átmenetre a Nyugat-Európában már diadalmaskodó neoliberális közgazdasági elveket fogalmazta meg, mint a magyar gazdaság előtti egyetlen választási lehetőséget. A reformközgazdászok által folyamatosan szorgalmazott radikális reformok az MSZMP Központi Bizottságának 1988. július 13-14-ei ülésén emelkedtek a hivatalos gazdaságpolitika rangjára. A КВ-ülés előterjesztésében két variáns szerepelt, de az előterjesztő Németh Miklós közölte, hogy a Politikai Bizottság (a legfőbb politikai döntéshozó testület) a radikális reformok, vagyis a neoliberális gazdaságelmélet eszközrendszerét fogadta el. A száztagú Központi Bizottságban mindössze hárman szóltak ellene: Bartha Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Berecz Frigyes ipari miniszter és Nagy Sándor, a SZOT titkára. A szabad választásokon azután az MSZMP megbukott, a Politikai Bizottság hatalma semmivé vált, ám a neoliberális koncepció a nagy bukást sértetlenül túlélte, a korábbi kurzust elutasító, egy új kezdet ígéretével fellépő MDF-kormány hivatalos programjává vált. E kis dolgozatnak nem célja, de nyilván oknyomozó történészek érdekes feladata lenne annak a hatásmechanizmusnak, vagy inkább társadalmi háttérnek a feltárása, hogy egy, a hatástalanságát már korábban is bizonyított koncepció hogy lehetett és lehet a gazdaságpolitika vezérlő elve a rendszerváltást követően is. Említettük már, hogy a rendszerváltást jóval megelőzően ismertek voltak más országok - mindenekelőtt Japán - sikeres felzárkózási programjai, vagyis azok a gazdaságpolitikai eszközök, amellyel a gazdaságot korszerűsíteni, a fejlett országokat utolérni lehetett. Ám ha időben hajlandók vagyunk visszamenni, emlékezhetünk Anglia hajózási törvényére, vagy Németország XIX. századi felzárkózására és az ahhoz elméleti muníciót adó Friedrich List nemzeti rendszerű politikai gazdaságtanára, ami a kezdetben Széchenyihez hasonlóan liberális közgazdasági elveket valló Kossuth észjárását megfordította, és a nemzeti ipar nagyhatású pártolójává tette. Mindazokat a javaslatokat azonban, amelyek a rendszerváltás kezdetén egy óvatos átmenetet szorgalmaztak, lassúbb privatizációval és piacnyitással, az állam nagyobb, szerkezetalakító szerepével, az uralkodó radikális, vagy akkor már neoliberálisnak nevezett közgazdászok lesöpörték az asztalról. Az ilyen óvatosabb változtatásokat tanácsoló közgazdászokra nem figyeltek oda, tudatlannak tartották, rosszabb esetben kommunistázták vagy populistázták őket, mely szokás egyébként azóta sem változott. Ha megnézzük az 1990-ben hatalomra került MDF eredeti (1989-ben felvázolt) programját, abban szó nincs a radikális reformokról, a mondanivaló 109
