Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
Visszapillantás egy átmenetre. Gondolatok a rendszerváltásról - Lóránt Károly: Közgazdasági viták és választási lehetőségek
. I 1 A történelem útján kénytelenek, hanem a vállalatok és az állami irányítás közösen határozhatta volna meg a célokat és a hozzá szükséges feltételeket, erőforrásokat. A piaci hatásokat vizionáló közgazdászoknak azonban eleve az volt a véleményük, hogy központilag nem lehet tudni, hogy egy iparvállalatnak mit és hogyan kell gyártani. Annyiban igazuk is volt, hogy teoretikus közgazdászokról lévén szó, akik maguk talán sohasem jártak gyárban, valóban nem tudták elképzelni, hogy ott mit kell csinálni. Azonban a gazdaságtörténetben akkor már számos példa ismert volt, hogy milyen eszközökkel lehet egy gazdaságot vagy iparágat fejleszteni. Sehol sem bízták „piaci hatásokra”, kiváltképp nem az utólag felzárkózó országokban - például Németországban vagy Japánban -, de még a szabad kereskedelméről és liberális gazdasági elveiről híres Angliában is az ún. hajózási törvénnyel kerek kétszáz éven keresztül védték az angol ipar érdekeit, egészen addig, amíg Anglia a világ vezető ipari hatalmává nem vált. Japán második világháború utáni dinamikus fejlődésének fő irányítója az 1949-ben létrehozott Ipari és Nemzetközi Kereskedelmi Minisztérium (Ministry of International Trade and Industry - MITI) volt. A MITI fő feladata a japán ipari bázis kiépítése volt, amelynek keretében egyrészt védelmet nyújtott a hazai iparágak számára az importversennyel szemben, másrészt elősegítette technológiai fejlődésüket, ellátva őket az ehhez szükséges eszközökkel, például a szűkösen rendelkezésre álló külföldi fizetőeszközök megfelelő elosztásával. A MITI jelölte ki az iparfejlesztés fő irányait is, amelynek részben az erőforrások elosztásával, részben informális eszközökkel (az ipari vezetők befolyásolásával) szerzett érvényt. Ha Japánban ezt meg lehetett tenni, akkor Magyarországon is lett volna lehetőség hasonló megoldásokra. Persze ehhez szükség lett volna egy összetartó ipari és politikai vezetésre, ami viszont nem volt. A hitelfelvétel Az 1968-as mechanizmusreform koncepciójának kudarcát öt éven belül követte egy másik sokkal nagyobb, máig ható téves döntés, az ország felelőtlen hitelfelvétele a hetvenes évek elején. Máig tartja magát az a vélemény, hogy az eladósodásra a Kádár-korszak gulyás-kommunizmusa miatt került sor: többet fogyasztottunk, mint amit megtermeltünk és ezt hitelekkel fedeztük. Ezzel szemben a valóság a következő. Az 1973-as arab-izraeli háború, majd az ezt követő olajembargó miatt a kőolaj ára rövid időn belül a 106
