Házi Balázs et al.: A rendszerváltás mérföldkövei (Budapest, 2020)
1990. március 25. Az országgyűlési választások első fordulója
A rendszerváltás mérföldkövei 1979 1980 1-1981 1982 f-1983-l-1984 Raffay Ernő (1948-) 1968-ban érettségizett Pécsett, majd egy általános iskolában képesítés nélküli tanító, illetve a bükkösdi művelődési ház igazgatója. 1969-1971 között sorkatonai szolgálatát töltötte, majd a pécsi Tanárképző Főiskolán magyar nyelv és irodalom, történelem szakon kezdte meg tanulmányait, végül átjelentkezett a szegedi József Attila Tudományegyetemre, ahol 1977-ben szerzett diplomát. 1981 -ben doktori címet szerzett, 1987-ben védte meg kandidátusi értekezését. 1980-86-között a Csongrád megyei politikai rendőrség titkos megbízottként foglalkoztatta, „Kocsis Lajos" fedőnéven állították ki nyilvántartó kartonját. Az együttműködés megtagadása miatt azonban kizárták, érdemi tevékenységéről nincs hozzáférhető adat. 1988-ban csatlakozott a Magyar Demokrata Fórum soraihoz, a szegedi szervezet elnökségi tagja. 1989-1990 között a párt országos választmányának tagja, 1989-1990 között az Erdélyi Szövetség társelnöke. 1989. augusztus 5-én a Csongrád megye 1. számú választókörzetében kiírt időközi választáson egyéni országygyűlési mandátumot szerzett az MDF színeiben, 1990-ben újra megválasztották. 1990-ben a honvédelmi bizottság alelnöke lett, majd kinevezték a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkárává, mely posztot 1993-ig töltötte be. Szabolcs-Szatmár-Bereg (54%) és Hajdú-Bihar (56%) produkálta. A választás győztese a Magyar Demokrata Fórum lett, ami a szavazatok majdnem 25%-át szerezte meg (több mint 1,2 millió voks). Az SZDSZ 21%-ot, az FKgP 12%-ot, az MSZP 11%-ot, a Fidesz 9%-ot, a KDNP 6%-ot szerzett. Közel volt hozzá, de nem jutott mandátumhoz az MSZMP (3,68%), az MSZDP (3,55%) és az Agrárszövetség (3,13%).13 Az eredmények számos elemzési keret szerint értékelhetők: a történelminek tekinthető - beleértve az MSZP-t és az MSZMP-t is - pártok 37%-ot, a teljesen új formációk 63%-ot szereztek. Viszonylag sok volt az „elveszett" szavazatok aránya - azon pártoké, amelyek nem érték el a 4%-ot, és azon választópolgároké, akiknek képviselője nem jutott az Országgyűlésbe (15,69%). Az adatok mélyebb elemzéséből az is látszik, hogy a két legnagyobb erő, a kampányban egymással szemben durva hangot megütő párt szavazótábora nem oszlott meg annyira, mint ahogy a történelmi hagyományokból és az általuk képviseltekből számítani lehetett: az SZDSZ a keleti megyékben, 216 az MDF pedig Budapesten is erős szavazótáborra számíthatott. A legfontosabb tanulság azonban az volt, hogy az antikommunista és a korábbi rendszert elutasító szavazók elsöprő többségben voltak: azon pártokra és erőkre, amelyek valamilyen szinten az állampárt vagy bármelyik hozzá kötődő szervezet utódjának számítottak (MSZP, MSZMP, HVK), csupán alig több mint 15% szavazott.14 Egyéni mandátumot - a szavazók több mint felének támogatását elnyerve - csupán öten szereztek az első fordulóban: Debreczeni József (MDF, Kecskemét), Deme Zoltán (MDF és SZDSZ-támogatással induló független, Szarvas), Németh Miklós (MSZP, Szerencs), Raffay Ernő (MDF, Szeged) és Király Zoltán (MDF, Szeged). Összességében elmondható: első fordulós győzelmet jól és régóta ismert személyiségek (a volt miniszterelnök és a már előző országgyülés(ek)ben bizonyító képviselők), valamint helyben (el)ismert, esetleg az ellenzék legnagyobb pártjai által támogatott szereplők tudtak aratni.15 Nagymihály Zoltán
