Házi Balázs et al.: A rendszerváltás mérföldkövei (Budapest, 2020)
1990. április 8. Az országgyűlési választások második fordulója
A rendszerváltás mérföldkövei 1979 1980 1981 1982 1983 1984 1990. április 8. Az országgyűlési választások második fordulója 218 Mivel a hosszú évtizedek utáni első szabad országgyűlési választások első fordulójában a 176 egyéni körzetből csupán 5-ben dőlt el a küzdelem, az ország jelentős része két héttel később újra a választási urnákhoz járulhatott. Az első fordulóval ellentétben ezúttal a választópolgárok csupán egy, saját egyéni képviselőjükre vonatkozó szavazatot adhattak le. Területi listán az első fordulóban a Magyar Demokrata Fórum 40, a Szabad Demokraták Szövetsége 34, a Független Kisgazdapárt 16, a Magyar Szocialista Párt 14, a Fiatal Demokraták Szövetsége és a Kereszténydemokrata Néppárt 8-8 mandátumot szerzett. Az öt egyéni képviselővel tehát a 386 mandátumból csupán 124 sorsa dőlt el március 25-én.1 Az első forduló után természetesen fontos szerepe volt a különböző választási szövetségek megkötésének és a végső győzelemre esélytelen jelöltek visszaléptetésének. Az MSZP-vel minden egyéb, parlamentbejutott párt kizárta a szövetségkötést - a Fidesz egyenesen egyik fő céljaként azt definiálta, hogy a második fordulóban az utódpárt ne szerezhessen egyéni mandátumot.2 Az SZDSZ a Fidesz-szel március 28-án, az MDF az FKgP-vel és a KDNP-vel március 30-án kötötte meg a választási megállapodását.3 E fejlemények a választás első fordulóját megnyerő MDF-et helyezték domináns pozícióba, bár mindez nem látszott annyira egyértelműnek. A Kisgazdapárt támogatása nem volt ugyanis teljes körű: a pártok ekkor nagy hangsúlyt fektettek saját helyi szervezeteik véleményére. Az MDF és az FKgP között megkötött választási szövetség csak azokra a helyszínekre vonatkozott, ahol március 30-áig másfajta megállapodások nem köttettek. (Borsod és Pest megye különböző körzeteiben az FKgP az SZDSZ-szel működött együtt.) Ugyanakkor a másik oldal egysége sem tűnt teljesnek: a Borsod megyei Fidesz nem minden esetben az SZDSZ-t támogatta a második fordulóban.4 A már az első forduló előtt jellemző polarizálódás tovább fokozódott: magyar demokrata és szabad demokrata politikusok egyaránt arról beszéltek, hogy a második forduló tétje az, hogy az országnak „keresztény-nemzeti" vagy „szociál-liberális” kormánya lesz.5 Az MDF és az SZDSZ közötti nagykoalíciót mindkét vezető párt kényszermegoldásnak nevezte.6 A két forduló közötti hivatalos kampány során a hátrányban lévő SZDSZ továbbra is saját, demokratikus ellenzékbeli múltját és antikommunista retorikáját helyezte középpontba, egyben klasszikus polgári üzeneteket közvetítve (Szabadság és Jólét), azonnali cselekvést ígérve.7 Az MDF ráerősített a „nyugodt erő" eddig hirdetett szlogenjére: a párt betűszavának átértelmezésével a felelős döntésre apellált („Most Döntsön Felelősen", „Magyarországon a Demokráciát, Felelősséggel"), valamint az erős kormány létrejöttének fontosságára hívta fel a figyelmet („Erős parlamentet, erős kormányt, erős forintot").8 Sajátos külön pólusként jelent meg a már biztosan ellenzékbe kerülő MSZP kampánya, amely azzal buzdított a saját, állva maradt jelöltjeire való szavazásra, hogy „a valódi demokráciához erős ellenzék kell", valamint hogy „baloldal nélkül nem megy".9 A hivatalos kampány mellett számos politikus beszélt az eldurvuló hangnemről. Az
