Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1956-1967 (Pilisszentkereszt, 2016)
A népi írók útja
A NÉPI ÍRÓK ÚTJA Tézisek I. 1. Irodalmi, kulturális és politikai életünknek egyik fontos kérdése a munkásosztálynak és pártjának viszonya a népi írók csoportjához. A felszabadulás előtt Révai József elvtárs „Marxizmus és népiesség” c. tanulmányában összefoglaló elemzését adta az u.n. népies írók tevékenységének, amely alapjában véve ma is helyes, s amely a fel- szabadulás után kiinduló pontja lehetett volna a párt politikájának a népi írókkal szemben.101 1945 után azonban nem folytattuk az ideológiai harcot e csoport nézetei ellen s nem törekedtünk eléggé differenciálásukra. Egy részüket adminisztratív úton elzártuk a nyilvánosság elől, ami sok esetben helytelen volt. Más részüknél a „megnyerésre” irányuló törekvések elvtelen, működésük hibáinak bírálatát mellőző udvarlássá változott és sok esetben párosult a politikailag szilárdan mellettünk álló írók háttérbe szorításával. Ez az elvtelen viszony nem segítette elő azt, hogy az egyébként is zavaros, nacionalista, a kispolgári szocializmus utópisztikus, helyenként a fasiszta 101 Révai József álláspontja a kifejezetten dogmatikus, sztálini kultúrpolitika megtestesítője volt. A személyére és nézeteire történő hivatkozás eredendően meghatározta a későbbi értékelés kiinduló pontját. Az idézett kötetben Révai így foglalta össze a népi írók felíogását: „A szocialista Darvas József Kovács Imre kezét fogja, Kovács Imre az Illyés Gyuláét; Illyés Gyula a Németh Lászlóét, Németh László a Kodolányiét, Ko- dolányi az Erdélyi Józsefét, Erdélyi József a Rajniss Fcrencét, Rajniss Ferenc az Im- rédy Béláét, Imrédy Béla a ...” Vajon miféle objektív megítélést lehetett ezek után elvárni a szerzőktől. Hasonlóképpen jelezte a Tézisek felfogását az is, hogy következetesen népies írókról szóltak a tervezetben, s nem a népből gyökeredző, a nemzeti hagyományokat és érdekeket képviselő alkotókról. 79
