Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1956-1967 (Pilisszentkereszt, 2016)
Tartalom
A Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádárkorban című monográfia 2015-ös megjelenését követően egyre nagyobb érdeklődés nyilvánult meg a nemzeti demokraták eddig méltatlanul elhallgatott tevékenysége iránt. Kötetünkben az eredeti dokumentumok felidézésével, bemutatásával több évtizedes nemzetépítő harcukat kívánjuk megőrizni az utókor számára. Németh László, Veres Péter, Bibó István, Püski Sándor gondolatainak, javaslatainak újraolvasása azért sem felesleges, mert több, eddig ismeretlen írás által bontakozik ki teljes nézetrendszerük. Tanulságos és a korszak megismerésének nélkülözhetetlen forrása az államvédelmi hatóság ügynökeinek jelentéseiből készült összefoglalás, mely által felismerhető a népi írók, a nemzeti demokraták ellenállásának jelentősége és társadalmi szerepe a Kádárkorszak első évtizedében. A dokumentumok cáfolhatatlan bizonyítékai a nemzeti demokraták több évtizedes rendszerváltoztató törekvésének. 3 000 Ft