Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1956-1967 (Pilisszentkereszt, 2016)
Jelentés a Politikai Bizottságnak a belső ellenséges erők tevékenységéről és elhelyezkedéséről
san funkciót vállalnak a Népfrontban, a szakszervezetekben és más társadalmi szervekben, azzal az elgondolással, hogy így az emberek szélesebb körével tudnak érintkezni és érvényesíthetik politikai nézeteiket. (Pl. a Népfrontnál György Lajos volt FKP képviselő, az Országos Tanács tagja, Erdős Imre volt SZDP-s a Hazafias Népfront IX. kerületi szakbizottságában van, Vajtai László237 volt nyilas az Építőipari Szakszervezet osztályvezetője.) A volt pártok vezetői közül a jobboldali szociáldemokraták a legaktívabbak. Országos vonatkozásban egy-egy megyei kapcsolatuk van. Politikai elgondolásaikban a Szocialista Internacionálé a nyugati (elsősorban az osztrák és az angol) szociáldemokrata pártok tevékenysége és irányvonala tükröződik. Veszélyességük nem annyira számukban (40 fő), mint nemzetközi kapcsolataikban van. Kapcsolatot tartanak, néhány olyan szociáldemokrata vezető személlyel (Pittermann, Ebert) akik saját hazájukban kormányszinten képviselik az amerikai imperializmus fellazító törekvéseit a szocialista országokkal szemben. A jobboldali szociáldemokraták - az őket ért adminisztratív intézkedések hatására - aktivitásukat átmenetileg csökkentették. Tudatos kétarcúságuk fenntartásával igyekeznek egyes vezetőket megtéveszteni és rajtuk keresztül különböző kedvezményekhez jutni. E kedvezmények elérésével saját szerepüket növelik az illegációban. A volt jobboldali FKP vezetők (Pártay Tivadar, Avar Ferenc Futó Dezső) kapcsolattartása az elmúlt években szervezettebbé vált. Számos esetben egyeztetik nézeteiket az SZDP jobboldali elmeivel. Jelenleg öt jobboldali FKP csoportosulást ismerünk, csoportonként 5-10 fővel. A volt pártok közül leginkább az NPP polarizálódott. A Magyar Közösségből egy 15 fős csoportot ellenőrzünk. Néhány következtetés az ellenség tevékenységéről. a./ A belső ellenség erejét, tevékenységét, összetételét és elhelyezkedését vizsgálva, megállapítható: a szervezkedések elsősorban helyi jellegűek, bár vannak törekvések felső kapcsolatok kialakítására a tevékenység országos egybehangolására. Az egyes csoportosulásokban vegyesen találhatók büntetett előéletűek, a volt uralkodó 2:'~ Helyesen Vajtai Lajos 267