Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1956-1967 (Pilisszentkereszt, 2016)

Németh László: Ha én miniszter lennék

zette színház (papírszínházam kőbe, emberbe öltözött mása) vagy legalább egy munkában hozzám forrt együttes, ezek után azonban rögtön egy olyan újság-ablak következett, amilyenen Kosztolányi, Márai hajoltak ki hetente többször is az újságjukból. S bár az erő, ami egy ilyen szószék ellátásához kell, rég elpárolgott már, a lehetőség, áhítat megmaradt, s a fiatal, bővérű prózaírót nemcsak hogy nem féltem az újságírástól, de azt ajánlanám, hogy néhány évre vállalja, ne csak azt a díszcserép-szerepet, amit régi újságjaink szántak irodalmi fényűzésként egy-egy költőnek, írónak, de az igazi, zaklató vidéki újságírás percenként jövő sarkallását, amilyenben Ady szelleme nyitotta szét legyezőjét s lett gondolkodó, mielőtt még nagy költő lett volna. A Tkrau-időkben, megtorlásul, hogy az újságírástól (gyér cikkeim feltűnő hatása ellenére vagy miatt) távol tartottak: egy olyan 7a/Ji7-számot akartam adni, amely egy elképzelt napilap egyetlen vasárnapi száma lett volna, de úgy, hogy abban a vezércikktől a sporttudósításig mindent magam írtam volna; így akartam megmutatni, milyen írói lehetőségek vannak a publicisztikában (s persze azt is, milyen publicisztát ölt meg bennem a féltékenység és kor).

Hogy az újságírás mennyivel többet tehetne, kevesebb nekidurálkodással, a köz- műveltség megemelésére, mint tán egész kultúrpolitikánk, a kiadást, sőt iskoláztatást is beleértve: nem kell tán mondani. Ha előbb számításokat végeztünk, mekkora lehet Magyarországon az igazi olvasók száma, az újságolvasók tömegét nem kell számít- gatni; a felnőttek nagy része újságolvasó, még akkor is elolvassa az újságot, ha bur- nótként, dühös tüsszögtetésre dugja az orrába. Ezt 56-ban láttuk a legjobban: az újságok bojkottja már a lapégető napokban megbukott: akik égették, azok is elolvasták. Az újságolvasás, főként ha a nagy, hangos lapot, a rádiót is újságnak számítjuk, szinte élettani működésévé vált most már az egész népnek, s vitatható, mi tehet többet az emberek nevelésében: az alapokat megadó iskola, vagy az azokat pótló s a szellemet a pillanatok megragadására nevelő igazi zsurnalizmus.

Hogy mennyire felel meg a mai újságírás Platón eszméjének? Néhány napja egy újságok táján felnőtt, sőt egy nagy írózsurnaliszta nevét viselő expolitikus vetődött el hozzám is, Amerikából hazanézőben. Az első panasza ez volt: „Hogy milyen szürkék az újságjaitok! Egyik ugyanaz, mint a másik, a fő helyen nagy betűs üdvözlő táviratok, a már annak idején is operett-fogadások paródiájának ható másolatai.” S abban

241