Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1956-1967 (Pilisszentkereszt, 2016)

Németh László: Ha én miniszter lennék

S amikor nemrégen meghívtak Pétre, hogy mint a tőrbe csaló szózat mondta, a Ni-gyár munkásainak beszéljek (sajnos, épp munkás ült legkevesebb a nézőtéren), ott is azt próbáltam megmutatni, hogy lehet egy gyári munkás látóterébe szinte az egész világot bevonni; egy szemből az egész gazdasági, társadalmi, pszichológiai szőttest felbontani. Hogy ezeknek az üzemi múzeumoknak a kialakítása hogy történhetne, arról is vannak (megkötött virágállat-életem ellenére) friss emlékeim. Leningrádból kivittek minket a finn határon levő régi fegyvertárba, amely most automatákból dobja ki a csavarfélét, de már a cári időkben is fészke volt a munkásmozgalomnak: Lenint itt szöktették át a határon, nem messze. A gyárnak nemcsak múzeumterme van, de lelkes muzeológusa, maga is munkásember, aki nem engedte, hogy az itt gyártott fegyvereket, az innét kikerült munkásvezérek képét meg ne nézzük. Ilyen múzeumuk, ha csak egy kamrában is, nemcsak régi, híres gyáraknak, de a tegnap alakult téesznek is lehet, ha van ott ember, aki a fényképezésben kedvét leli, s némi archivárius vagy krónikás hajlam is van benne.

Ma már sok üzemnek van üzemi újságja. Eggyel engem is kapcsolatba hozott a véletlen. Dolgozik a Goldberger-gyárban egy mérnök, aki még egyetemi hallgató korában tanult meg a Bolyaiakért lelkesedni, s most, hogy egy Bolyai-darabot írtam, azt is, sőt engem is szívébe fogadott miattuk. A gyár lapjába több cikket írt a Bolyai- akról s a Katona József Színház előadásáról, melyet csak innét kétezren néztek meg, sőt egy Bolyai-brigád is alakult, melynek, úgy látom, az üzem technikai áttekintése a feladata. Akármilyen elszigetelt életre kényszerít az írói adósságokkal terhelt hipertónia, ez a Bolyai-brigád hetek óta motoz bennem, s nem tudom, megállhatom-e, hogy egyszer mégiscsak ki ne menjek ahhoz a brigádhoz, meg ne mutattassam magamnak a gyárat, el ne kérjem újságuk egy-két évfolyamát.

Még az is ott jár - óh, irgalom anyja - az eszemben, hogy nem írhatnám-e meg én, egy Goldberger-gyári munkás nézőpontjára helyezkedve, ennek a régi üzemnek A Medve utcaipolgári-]i\.

Ha miniszter lennék, rengeteg módom volna rá, hogy a sok helyt így is meglevő gyárhazafiságoknak mélyebb gyökeret neveljek, mint aminőt az üzemi csapat futball- szurkolóinak a szívébe ereszt.

218