Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1956-1967 (Pilisszentkereszt, 2016)
Németh László: Ha én miniszter lennék
zik), hogy a képzett emberek nagy részének nem ád képzettségükkel arányban álló, azt továbbvivő, igazi „mesterség”-fejlesztő munkát. Ez a nagy képesítés-szerző láz, éppen mert társadalmi szenvedéllyé vált, nem fog olyan gyorsan megszűnni, mint gondolhattuk volna, hisz aki 1943-ban nem tudott a polgáriból középiskolába jutni, az még csak harminckét éves, aki pedig a negyvenes években nem jutott fel az egyetemre, még mindig csak élete negyedik évtizedében van. Egyesek, fiatalabbak, társadalmi okokból akadhattak el, vagy egyszerűen nem érte el őket a fertőzés, s még az öregebbek közt is akad, akiket becsvágy vagy megőrzendő állás most ültet le a könyv mellé. Lányom ámulattal emlegeti, hogy a szomszéd laborban egy miniszterhelyettes nyújtja be titrálás-jegyzőkönyvét, s azt kartársának meg is kell osztályoznia. Egy idő múlva, főleg az általános középiskolák bevezetésével, ez a tanulmányi áradat mégis néhány szabályozott mederbe szorul. 1. Esti egyetemek és főiskolák. Ha a szakmunkási képesítés (lassan a mezőgazdaságban is) érettségihez kötött lesz, a képesített munkások közt mindig akad, aki a műszaki vagy mezőgazdasági egyetem szakjának megfelelő fakultását is el akarja végezni. 2. A szakmai továbbképzés tanfolyamai. Ma már a legtöbb szakma olyan sokféle ágat bocsát, hogy a szakmunkásképzés nem tehet alapossá benne: nem minden villanyszerelő ért a rádióhoz, lifthez vagy épp az elektronikus gépekhez. Aki ezekben is mester akar lenni, külön tanfolyamot kell végeznie. Aztán az egész szakma is fejlődik, öt-tíz évenként; mint az autóknak, szaktudásunknak is „generálozásra” van szüksége. A kettőt össze is lehet kötni: a vidéki orvos meghallja, mi újság az őt érdeklő klinikai szakokban (belgyógyászat, gyerekgyógyászat, kissebészet), s kitanulja közben a röntgent vagy EKG-t. Minthogy a képesítés már ma sem ér véget a szakbizonyítvány kézhezvételével (a minősített munkást megkérdik, mihez ért azon kívül); a helyes az lenne, ha egy képesítőlap, mint egy családfa, megmutatná a szakmai minősítés mellett a szerzett képzettségeket, s a munkahely bejegyezné, hogy az menynyiben vált gyakorlat is igazolta ügyességgé. így nemcsak a munkáltató látná rögtön, ki az, akit felvesz, de a munkás is több értelmét s szükségét érezné, hogy haja őszültéig fejlessze, ami alatta van. 209
