Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1956-1967 (Pilisszentkereszt, 2016)
Németh László: Ha én miniszter lennék
iskola életébe. Kazincbarcikán hallottam, de a rádióban is volt erről előadás, hogy az iskola földjét több helyütt szövetkezetként művelik. Másutt a műhelyből csináltak kisipari szövetkezetét. Ez még tovább is vihető: miért ne lehetne az iskola amellett, hogy tanintézet, arra való tanár vezetése alatt szövetkezet is, s az ott végzett munka eredménye: munkaegység. A szövetkezeti szellemet, versenyző kedvet egy ilyen kis gazdasági s egyben társadalmi sejtben lehetne a leginkább beoltani. Tanárok De kik lesznek ennek az életdarab-iskolának a tanárai? A pedagóguskérdés a szocialista társadalomban (s talán nemcsak abban) egyre több gondot fog okozni. Amikor az oktatás a főiskolai szintig emelkedik: hároméves kortól huszonháromig, a lakosság harminc százaléka jár iskolába; Magyarországon a tízmillióból hárommillió. Ez a legnagyobb, s ha jól űzik, legfényesebb fényűzés, amit egy nemzet megengedhet. Hárommillió ember oktatásához kétszázezer pedagógus kell. Ez a felnőtt s nyugdíjas koron innen levő lakosság négy-öt százaléka. A mérnökin kívül (a technológusit is beleértve) nincs egyetlen pálya, mely az értelmiségi társadalomban több embert foglalkoztatna. De vajon van-e a száz felnőtt ember közt négy-öt olyan, aki pedagógusnak született, vagy csak hajlandó is a tanításra? Nem látjuk-e, hogy még a bölcsészetet végzettek is hogy húzódnak, ha módjuk nyílik, az iskolából más tájakra. S ha föl is tételezzük, hogy egy szabadabb, inkább a megértett céltól, mint a felügyelettől sarkallt iskola nagyobb számmal szívná maga felé a pedagógus-lelkeket, vajon fölösleges lesz-e akkor is, hogy a tanításba azokat a nem tanár embereket is bevonjuk, akik más egyetemet vagy főiskolát végeztek, s más munkakörben eszméltek rá tanító hajlamukra? Iskolaorvosi múltunkban az egészségtan-tanítás vetette föl ezt a kérdést. Mi a helyes: ha az egészségtant, mint nálunk, a fővárosnál, pedagógiai orvosokra bízzák, vagy ha - mint most - szakpedagógus, a biológia tanára tanítja? Erre már csak azért is nehéz felelni, mert sem az orvos nagyobb szaktudása, sem a bölcsész módszertani képzettsége nem dönti el a vitát: a jó pedagógust ugyanis nem a szakismeret s nem módszer teszi, hanem egy sajátságos lelkesedés, amely (akár adakozó kedvből, akár színészi ösztönből, akár szenvedő fölényérzete gyermekes kielégítéseként) azt, amit 196
