Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt két évtizede 1939-1960 (Pilisszentkereszt, 2014)

Életutak a Parasztpártban és azon kívül

Gém Ferencet is képviselőnek választották májusban, bekerült a Népfront Országos Tanácsába is. 1948 és 1952 között a DEFOSZ főtitkárhelyettese, majd alelnöke, 1956 októberéig az Állami Gazdaságok minisztériumának osztályveze­tője volt. Czéh Józsefet is képviselő lett májusban, egyik ülnöke volt a Rajk-pernek. 1949 és 1952 között a Sarló Könyvtermelő és Értékesítő Szövetkezet tagja, mel­lette a Földművelésügyi minisztérium kertészeti főosztályának a vezetője, 1951- től az Állami Faiskolák és Szőlőoltványtelepek igazgatója, majd a Ceglédi Állami Gazdaság, 1953-tól a Pécsi Szőlőkezelési Felügyelőség munkatársa. Székely Béla 1948 és 1949 között elvégezte a Néphadsereg főtiszti iskoláját, 1949-ben ezredparancsnoki kinevezést kapott. 1953. augusztus 11 és 1954. nov­ember 22 között vezérkari főnök, majd 1954 novemberétől a népfelkelés kitöré­séig a Vorosilov Katonai Akadémia növendéke volt Moszkvában. Tóth Endre szintén képviselő lett, majd 1952-től a XI. kerületi tanács tagja, 1954 és 1958 között a végrehajtó bizottság elnökhelyettese volt. Pál József 1948-tól a Földművelésügyi minisztérium termelőszövetkezeti fő­osztályának helyettes vezetője volt, 1953 szeptemberétől a zsámbéki termelőszö­vetkezeti Vezetőképző Akadémia tanszékvezetője lett. Farkas Ferenc egyike volt a Parasztpárt kevésszámú gazdasági szakember­ének. 1947 augusztusától az Országos Szövetkezet Hitelintézet elnökévé válasz­tották. 1949-tól ugyanott elnökhelyettes volt. 1953-tól az OTP egyik fiókját vezette. 1949-től kezdve semmilyen politikai tevékenységet nem folytatott. Majlát Jolán 1949. június 1- étől a Kulturális Kapcsolatok Intézetének igaz­gatója, majd főtitkára lett, ő volt a társelnöke a Magyar-Szovjet Művelődési Tár­saságnak és elnökségi tagja volt a Magyar Partizánbarátok Szövetségének. A part központi apparátusának tagjainak többsége kapott munkalehetőséget az újonnan alakuló szervezetekben, a helyi szervezetek vezetői nagyobbrészt be­olvadtak a Magyar Dolgozók Pártjának apparátusába, illetve a helyi államigazga­tási egységek agrárpolitikai részlegeibe. A párt három vezetőjének életútját, gondolkodását is érdemes egy kicsit meg­vizsgálni. 363

Next

/
Oldalképek
Tartalom