Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt két évtizede 1939-1960 (Pilisszentkereszt, 2014)
Névmutató
ben elhagyta Magyarországot, és ettől kezdve menekültként élt. Alapítója és létezéséig kiadója volt az Új Látóhatár folyóiratnak. MÓRICZ ZSIGMOND (Tiszacsécse, 1879. június 29.-Budapest, Józsefváros, 1942. szeptember 5.) író, újságíró, szerkesztő. Móricz ábrázolásában a falu - Ady szavával - a lelkek temetője, a kielégíthetetlen emberi vágyak színtere. Arra is rámutatott, hogy a hagyománynak nemcsak értékőrző és megtartóereje van, hanem fogva is tartja a parasztságot, lehetetlenné teszi a felemelkedést, a többre vágyást. A Kelet Népe folyóirat tulajdonosa-szerkesztőjeként az 1940-es évek elején szoros kapcsolatot tartott fenn a Parasztpárttal és a Szabad Szó című hetilappal. NAGY Ferenc (Bisse, 1903. október 8.-Herndon, 1979. június 12.) politikus, miniszterelnök. 1931-ben hagyta ott végleg a családi gazdaságot, hogy politikai karrierjére koncentrálhasson. Tildy Zoltánnal közösen megszervezték a Független Kisgazdapártot, melynek 1930 és 1945 között főtitkára volt. Egyik kezdeményezője a Magyar Parasztszövetségnek. 1946. február 4-étől a köztársasági elnökké választott Tildy Zoltán után nevezték ki miniszterelnökké, mely tisztségéről 1947. június 1-jén kényszerült lemondani. Ellenezte mind a Baloldali Blokk, mind a háború előtti elit hatalmi törekvéseit, a rendszer polgári demokratikus konszolidációjára törekedett. Kezdettől fogva részt vett a magyar politikai emigráció közéletében, a Magyar Nemzeti Bizottmány alapítója, végrehajtó bizottsági tagja, majd 1955-1956 között alelnöke volt. NAGY István (Kolozsvár, 1904. február 22.-Kolozsvár, 1977. április 24.) erdélyi magyar író. 1933-34-ben Józsa Bélával szerkesztette és írta az írjatok! című kommunista szépirodalmi lapot. 1943-ban részt vett a szárszói konferencián. 1945-ben főszerkesztője volt a Képes Újságndk, a Román Munkáspárt kolozsvári tartományi bizottságának tagja lett, majd nemzetgyűlési képviselő. 1948-1952 között a Bolyai Tudományegyetem tanára és rektoraként működött. 1952-ben felfüggesztették párttagságát azzal az indokkal, hogy együttműködött a fasiszta népi írókkal. 1954-ben rehabilitálták, NAGY Vince (Szatmárnémeti, 1886. március 4.-New York, 1965. június 1.) politikus. 1928-tól az Országos Függetlenségi Kossuth Párt ügyvezető elnöke. 1945 áprilisában pártjával együtt csatlakozott az FKgP-hez. 1945. június-szeptemberben az ideiglenes nemzetgyűlés tagja, 1945 augusztusától az FKgP Országos Intéző Bizottságának tagja. 1945-1947-ben nemzetgyűlési képviselő lett. 1948 júliusában hagyta el az országot. 1948-tól haláláig az USA-ban élt, ahol televíziószerelő volt. 443