Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt két évtizede 1939-1960 (Pilisszentkereszt, 2014)
Parasztpártiak az 1956-os felkelésben
társutasai, Czéh József, Gém Ferenc, Nánási László, S. Hegedűs László, Szabó Pál, Veres Péter, s elkezdték a párt szervezését. Ott volt Sebestyén László is, a budapesti szervezet volt titkára, aki azonnal javasolta a párt lapjának újraindítását. Szabó Pál a Szabad Szó utolsó főszerkesztője megkezdte a lap tervezését, s az másnap délutánra meg is jelent. A Dorottya utcában összejöttek hosszas tanácskozás után úgy döntöttek, hogy a kongresszus összehívásáig egy öttagú ideiglenes bizottságot választanak, melynek tagjaiul Veres Pétert, Szabó Pált, Nánási Lászlót, Gém Ferencet és Czéh Józsefet nevezték meg. A Parasztpárt megalakításának kezdeményezése tehát a még mindig i minisztertanács elnökhelyettesi feladatát ellátó Erdei Ferenc kezdeményezésére indult, s annak első vezetőségét a Rákosi-rendszerben is funkciót betöltő képviselők alkották. A jelen lévők saját magukat nevezték ki a párt ideiglenes vezetőinek, egyedül Sebestyén László volt közöttük olyan, aki régebben a Kovács Imre-körrel szimpatizált. Sebestyénnek más volt parasztpártiaknak a vezetőségbe történő aevételére tett felvetéseit azzal utasították el Nánásiék, hogy ez csak egy szűk vezetőség, s azért nem vették bele Erdeit és Darvast sem, mert akkor jogosan fel kellett volna kérni Illyést, Farkas Ferencet, Féját, Tamásit, Kereszturyt és a többieket is. Közben beesteledett, Veres elindult haza, a többiek benn maradtak, hogy elkészítsék a másnap megjelenő Szabad Szó anyagát. Itt hallották meg a rádióban elhangzó közleményt, amelyben másnap délutánjára a Parasztpárt alakuló nagygyűlését hirdették meg a Városligetbe. Időközben ugyanis elindult a Parasztpárt újraélesztésének egy másik kezdeménye is, amely a Nánásiék által kihagyni szándékozottaktól eredt. Illyés Gyulában és néhány barátjában nagy visszatetszést keltett ugyanis Erdei Ferenc bejelentése, s miután Veres Péter dment hozzá, úgy döntöttek, hogy együtt bemennek Erdeihez a Parlamentbe, s felelősségre vonják kezdeményezéséért, hiszen Veres Pétert soha nem váltották le, azaz ő volt a párt elnöke, s mint ilyen csak ő lehetett kezdeményezője a párt újjáélesztésének. Erdei tudomásul vette Veresék felháborodását, s még aznap este rádióközleményben hozta nyilvánosságra visz- szakozását, mert „... egykori parasztpárti tagtársaim köréből többen kifogásolták, hogy a nemzeti parasztpárt újjászervezésére vonatkozó felhívást miért én mondtam el. 381 ___