Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt két évtizede 1939-1960 (Pilisszentkereszt, 2014)

Összecsapás a pólusok között 1946 nyarán

ségeket is, ám javasolták újra létrehozni a főtitkári állást, s abba egy parasztképvi­selőt, Sz. Szabó Pált ültetni, illetve egy pártigazgatói munkakör létrehozását, melyet szintén parasztképviselő töltött volna be. A parasztképviselők megállapí­tották, hogy a pártközponton belüli munka sikertelenségének elsősorban a Györffy-kollégisták frakciózó magatartása és munkája volt a fő oka, ezért felelős­ségre vonásukat javasolták. Egyetértettek a pártközpont munkatársi állományá­nak felülvizsgálatával is, s erre létrehoztak egy a képviselőkből álló bizottságot, amely ezt elvégezné. A parasztképviselők összességében azonosultak Kovácsék memorandumának felvetéseivel, ám Veres Péter elmozdítását, s az esetleges párt­szakadást megakadályozni kívánták. Veres Péter nem vállalta a döntést a felmerült javaslatok ügyében, azt javasol­ta, hogy a képviselőcsoport és a párt vezetősége közös ülésen vitassa meg a felve­tett kérdéseket, s erre 1946. szeptember 3-án és 4-én került sor. Bevezetőjében Veres Péter ismertette a válság okait, mely már tavasszal érez­hető volt, de akkor még „... a választmány tagjai segítségével sikerült elodázni a válságot.’617 Veres kijelentette, hogy a bűnös szerepét 5 vállalja ebben az elodá­zásban, mert az volt a véleménye, hogy a párt megerősödése el fogja fújni az el­lentéteket. Elmondta, hogy „... Erdei Ferencet és néhány fiatal Győrffy kollégistát azzal vádolnak, hogy kommunista párti szemléletűek, de nem azzal, hogy kommunista párti tagok. A lényeg az, hogy szélsőbaloldali ideológiában nőttek fel. ” Sokan azt lát­ták a legfőbb problémának, .. hogy a pártban nem lehet dolgozni, mert nem lehet elmondani a Kommunista Párt iránti kritikát, és őket a Kommunista Párt szervei állandó belső megfigyelés alatt tartják. ” Az azóta született visszaemlékezésekből, az Allambiztonsági Szolgálatok Történeti levéltárában megtalálható anyagokból ma már tudjuk, hogy ez valóban fennállt. Farkas Vladimír visszaemlékezéséből kide­rült, hogy a Kommunista Párt megbízásából 1946-ban már lehallgatták a többi párt jobboldalhoz és centrumhoz tartozó vezetőinek telefonjait.318 Tehát szinte mindenről tudtak, ami a Parasztpárton belül történt. Azt is tudjuk, hogy Majlát >■ NPP PB, 1946. szeptember 3-i ülés jegyzőkönyve. (PIL, 284. f. 13. ö.e. I. kötet.) Kozák Gyula: Múltbanézés - Interjútöredékek Farkas Vladimírral, az Államvédelmi Hatóság volt ezredesével. Mozgó Világ, 1988. november, 90-119. o. . 273 ___

Next

/
Oldalképek
Tartalom