Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt két évtizede 1939-1960 (Pilisszentkereszt, 2014)

A Nemzeti Parasztpárt megalapítása

mutatnak az öntudatosulás, a felszabadulás felé, nevelnek, tanítanak, viszont „... a megvalósítás a politikai harcosok feladata lesz,, akik még ezután emelkednek ki a népből. ” Egyetlen lehetőség van: .. azt kérjük, azt követeljük a parasztság legjobb- jaitól, hogy inkább ne csináljanak semmit, mintsem ellenfeleiket támogassák, akárcsak helyeslő bólogatásokkal is. A Szabad Szó olvasói a parasztság légértelmesebb emberei közé tartoznak, legyen hát bennük annyi akarat és öntudat, hogy álljanak szilárdan mindenféle könnyen mozgó és könnyen ígérő alakulattal szemben. ” Darvas József viszont nem ismerte el, hogy „... valóban vereség és a »had« szét- züllése lenne a némaság mögött, mint sokan gondolják és mondják.’™ Véleménye szerint a visszahúzódás, elhallgatás oka a világpolitika rendkívüli feszültségében keresendő, mely lehetetlenné tette a szellemi vagy politikai mozgolódásokat. Darvas egyre kevesebbet publikált a Szabad Szóban, írásait inkább a Kelet Népébe adta le, így nem meglepő, hogy ő is inkább a Móricz-1 álláspontot támogatta. „Az eszmék és tervek világában könnyen eltéved az ember, különösen, ha az egyenes­nek fölvett úton újra és újra akadályok bukkannak elé. Valamit mindig kell csinálni, tehát csinálja azt, amit éppen lehet, de a sok kanyargó és kibúvó-keresés közben nem veszik-e el szeme elől a cél, amely felé menni akart? Ha nincsen valamiféle valóságos mértéke is, az eszméken és elképzeléseken túl?’™ Mi lehet tehát ez a mérték? „Mű­velődni! — ez a mai napok legfőbb parancsa a nép számára - javasolta Darvas —, ha nem akarja elveszíteni az önmaga erejében élőjobb jövetidő lehetőségét. ”1'2 Az ilyen megfogalmazás azonban túlságosan kevés és túlságosan általános ah­hoz, hogy megnyugtató, irányt mutató lehessen. Az valódi útmutatást a Szabad Szó szerkesztőségében egyre többször megforduló, publikáló illegális kommunis­ta, Iliás Ferenc fogalmazta meg. ,Politikailag, gazdaságilag kell megszervezni a parasztságot, ... kevés volt azoknak a száma, akik a szervezés módszereivel, gyakorla­ti és elméleti felkészültséggel szolgálhatták volna az ügyet. Ma már ezen a téren is 150 151 152 150 Darvas József: A munka tovább folyik. Szabad Szó, 1940. március 24. 5. o. 151 Darvas József: Jegyzetek a faluszélről. Kelet Népe, 1940. július 10. 4. o. 152 Darvas József: Elvész a nép, amely tudomány nélkül való. Szabad Szó, 1940. október 15. 3. o. 128

Next

/
Oldalképek
Tartalom