Gombos Zsuzsa (szerk.): Egy barátság utolsó felvonása. Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973-1983 (Lakitelek, 2013)

1982

New York, 1982. október 17.

Kedves Irénke és Laci!

Gondolom, hozzátok is eljutott már a hír, hogy Kiss Sanyi meghalt. Megdöbbentőbb hirtelenséggel jött ez a halál, s még érthetetlenebből, mint Kovács Imréé. Sanyi makkegészséges volt, soha életében nem volt beteg, még kicsit sem. Mindig meg voltam győződve, hogy messze túlél engem s talán még a századfordulót is megéri. És íme. Apró véletlenek, melyek mindennap mindenkivel megtörténhetnek nagyobb baj nélkül, neki összerakták a halált. Sanyi az úgynevezett Itt-Ott konferencián vett rész és tartott előadást (ezt vagy tíz éve minden évben megrendezik valahol Ohio államban), az idén ide hívták meg Csoórit, ott is volt. A konferencia után, szeptember 5-én vasárnap délelőtt Sanyi indult haza kocsiján Alexandriába (ez egy kisváros Washington közvetlen szomszédságában). Rajta kívül még ketten ültek az autóban, Éva, a felesége, s hátul Takács József, az Amerika Hangja magyar osztályának vezetője. Mind a kettő be volt kötve az ülésövvel, csak Sanyi nem. Még azon az úton voltak, mely vitt ki a konferencia telephelyéről a nagyobb autópályára. Keskeny, kanyargós betonút ez, két oldalt laza homokkal szegélyezve. Sanyi valamit mondott Takácsnak s hátrafordult. Ebben a pillanatban a kocsi egyik első kereke lecsúszott a betonról és mélyen bevágott a laza homokba. Ettől a kocsi felborult.

Az utánuk jövők, szintén a konferenciáról távozva, persze megálltak, kiszedték őket a kocsiból s bevitték a legközelebbi kórházba. Itt megállapították, hogy Sanyi két bordája eltört, s lábán csúnya zúzódások vannak, de semmi komoly, a másik kettőnek pedig még ennyi baja sincs (csak Éva arcából szedtek ki később Alexandriában néhány üvegszilánkot). A kórház nem is tartotta ott őket, az éjszakát egy szállodában töltötték, megvárva, míg a két lány, Bori és

81