Gombos Zsuzsa (szerk.): Egy barátság utolsó felvonása. Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973-1983 (Lakitelek, 2013)
1977 - 1978
Mert persze hogy közben azért írhattam volna, hiszen aggódtam is, mert hallottam, hogy szokatlanul rossz hangulatban vagy. S persze, hogy Viola karácsonyi üdvözlete alá oda tehettem volna én is a nevemet - ha tudom, hogy ír. De én már régen kiszálltam a karácsonyi és újévi üdvözletek küldözgetéséből, ami itt - el nem tudjátok képzelni, mennyire - teljesen elfajult. Itt boldog-boldogtalan elárasztja egymást üdvözlő kártyákkal, olyanok is, akiknek egyébként semmi közük egymáshoz, csak épp tudják a címet. Az ember heteken át nem győzi számon tartani, hogy kinek kell még írni, viszonzásul. Azt mondják, ez amerikai szokás, valójában business: a kártyagyártóké és forgalmazóké, ezek kaparták rá ügyesen a népet, s most már a magyarok is űzik nekigyürkőzve. Szóval, én ebből szálltam ki. De Viola makacsul gyakorolja, azt mondja, illik minden üdvözletei viszonozni, sőt ha valaki már tavaly is megtisztelt üdvözletével, illik megelőzni. Az igaz, tudhattam volna, hogy ettől függetlenül is ír nektek. De nem jutott eszembe. Visszamenőleg magunkról csak annyit, hogy hosszas kínlódás után úgy határoztunk, mégis maradunk. S egyre inkább látom, ez volt a helyes döntés. Nyugalmunk szempontjából, - nekünk azonban elnyűtt idegekkel, ma már ez a legfontosabb. De van ennél sokkal jobb hírem is: hazalátogatunk. Sokat töprengtem ezen, s úgy érzem, hogy emberileg nincs értelme ezt megtagadnom magamtól. Persze, a vízumtól függ, azt még nem kértem. De föltételezem, hogy menni fog. Az utóbbi években kaptam üzeneteket hazulról, barátságos emberektől és tekintélyes nagyuraktól, valamennyit abban az értelemben, hogy esetleges hazalátogatásomnak nemigen lenne akadálya. Ebből gondolom, hogy a vízumot megkapjuk. Vagy két hétre mennénk, először augusztusra gondoltunk, de több okból jobbnak látszik szeptember, az első fele. Csak néhány rokonnal és baráttal szeretnénk találkozni, mással, ha csak lehet, nem. 37