Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenzék története 1987-1989 (Pilisszentkereszt, 2018)
Konzultációk és akciók - a készülődés időszaka
ról is nyilvántartást kellett vezetni, azaz a terjedelmesebb, nagyobb példányszámú anyagok sokszorosítása kisebb kockázatot is jelentett az arra vállalkozó csatlakozóktól. Pár hét alatt kialakult - elsősorban Budapesten - egy támogatói kör, mely megteremtette az alapot ahhoz, hogy a Fórum merészebben kezdhessen a további nyilvános viták megszervezéséhez. Sokat segített a vidéki szervezésben Regős Sándor televíziós újságíró, aki a Magyar Televízió szegedi körzeti stúdiójának alapító főszerkesztője volt, s nemcsak a video sokszorosításában, hanem az egyes kisvárosok, települések érdeklődőinek megszervezésében is nagy támogatást jelentet Lezsáknak. „A tömegbázis megteremtése érdekében a jövő év elején 10 nap alatt 20 helyszínen fórumokat rendeznének. A Rajk László kollégium felajánlotta, hogy tavasszal megtartanak egy fórumot a lakiteleki tanácskozás szellemében. — jelentette a Le- zsák Sándor megfigyelésével megbízott egyik ügynök december végén. Ugyanebben a jelentésben olvasható az országgyűlési képviselőkkel való kapcsolatfelvételre vonatkozó információ is. A Fórum szervezői már Lakitelekre is meghívtak néhány velük szimpatizáló országgyűlési képviselőt. Közülük az 1985-ös választáson független jelöltként bejutott Király Zoltán — aki szintén a Magyar Televízió szegedi körzeti stúdiójának televíziós újságírója - volt a legismertebb. Király vállalta, hogy az Országgyűlésben képviseli a laki teleki szellemiséget, és szóba került az is, hogy létre jöhetne a képviselőkből egy olyan csoport, mely hasonlóképpen gondolkodik, mint a lakiteleki sátorban megszólalók. „Az »országgyűlési frakció« bejelentésével még várnak, [...] az Országgyűlés téli ülésszaka előtti időpontra, az érintett képviselők számára terveznek egy szűk körű egyeztető beszélgetést. tartalmazta az ügynöki jelentés, mely egy Lezsák Sándorral folytatott beszélgetés alapján készült. Az Országgyűlésben Király Zoltán mellett több képviselő is szimpatizált a nemzeti demokraták gondolataival. Mint például Zsigmond Attila, a Budapest Galéria főigazgatója, aki 1985-ben lett képviselő, és a vízlépcsőrendszer elleni tiltakozás * 59 Lakiteleki Rendszerváltó Archívum. 249-es számú napi információs jelentés. ABTL, 2. 7. 1. NOIJ III/I. 940/11/1987. 1987. december 21. (rendezés alatt) 67