Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenzék története 1987-1989 (Pilisszentkereszt, 2018)

Légüres térben

háttérben felerősíthették azt a sugalmazást, mely szerint ők képviselik a kérlelhetet­len ellenzéki álláspontot. Az 1989-es esztendő során érdekes és lényeges átrendeződés következett be a po­litikai csoportok megítélésében. A nyár elején az MSZMP mögött négy, viszonylag értékelhető támogatottsággal és kialakulóban lévő szavazóbázissal rendelkező ellen­zéki politikai párt emelkedett ki: a Magyar Demokrata Fómm, a Szabad Demokra­ták Szövetsége, a Független Kisgazdapárt és a Fiatal Demokraták Szövetsége.272 E politikai csoportok - figyelembe véve az MSZMP-t is — támogatóinak társadalmi­demográfiai összetétele lényegesen különbözött egymástól. Az MSZMP-re „szavazók” elsősorban a községekből kerültek ki. Az alacsony is­kolai végzettségűek, illetve a középkorúak és az idősek között is az átlagosnál maga­sabb volt az állampárttal rokonszenvezők aránya. A legnépesebb ellenzéki párt, a Magyar Demokrata Fómm, különösen a városi közép- és felsőfokú végzettségűek „voksaira” számíthatott. A történelminek mond­ható hagyományokkal rendelkező Független Kisgazdapárt a kisemberek pártjának hirdette magát. E párt elsősorban az alacsony iskolázottságú, időskorú agrárnépesség körében volt népszerű. A párt mögé a segéd- és betanított munkások, a legfeljebb 8 általánost végzettek, és a nyugdíjasok sorakoztak fel. A Fidesz a fiatalok politikai szervezeteként jelent meg a politikai mezőnyben. Szinte kizárólag az ifjúság, ezen belül is a huszonévesek álltak e szervezet mellett. A Szabad Demokraták Szövetségének szavazóbázisa kezdetben ugyan töredéknyi volt, de támogatóik között a főiskolát, egyetemet végzettek aránya volt a legmaga­sabb, tudatos csatlakozás vitte a párt környezetébe szimpatizánsait. Szólni érdemes még a nagy tradíciókkal rendelkező, ugyanakkor belső vitáktól megosztott Szociáldemokrata Párt „szavazótáborának” összetételéről. A szakképzett munkásokat leszámítva tulajdonképpen nem volt olyan társadalmi-demográfiai cso­port, amely az átlagostól eltérő mértékben támogatta volna őket. 272 Ha most vasárnap lenne a választás... A Magyar Közvéleménykutató Intézet jelenti. Jelkép, választási különszám, 1989. február 33-38. o. 298

Next

/
Oldalképek
Tartalom