Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenzék története 1987-1989 (Pilisszentkereszt, 2018)
Reményt keltő változások - félelmet keltő mondatok
MDF központja a Corvin téren, a Művelődéskutató Intézetben szerkesztőségi helyiséget kapott Hitel című lap egyik irodájában működött. Létszáma túllépte a tízezret, így az alapító okiratban foglaltak szerint össze kellett hívni az első Országos Gyűlést, ahol a szervezet végleges vezetőségét megválasztják. December közepén az ideiglenes elnökség döntött arról, hogy március 11-12.-én, Budapesten megtartják az első Országos Gyűlést. December 30-án Csurka István lakásán szűk körű megbeszélést tartottak, ahol mintegy az év végi zárszámadás részeként áttekintették az MDF gazdálkodásának, pénzügyi rendjének állapotát. Bíró Zoltán, Lezsák Sándor, Csurka István, Csoóri Sándor és Csengey Dénes döntött arról, hogy a Fórum pénzügyeit a számviteli törvénynek megfelelően rendezni kell. Demeter Dénest kérték fel az MDF számviteli vezetőjének és Udvardy Frigyest bízták meg a pénztárosi feladatok ellátásával.168 A budapesti szervezet egyik agilis szervezője, Nemessuri Zoltán január elején javaslatot tett, hogy a szervezet emblémájának kidolgozására, a folyamatos propaganda munka ellátására jöjjön létre egy olyan csoport, amely mind az elnökség, mind a tagszervezetek számára rendszeres tájékoztatást tudna adni a legfontosabb feladatokról, kérdésekről.169 Ennek megfelelően alakult meg a Propaganda munkabizottság. További munkacsoportok is létrejöttek, a nyilvánossági, gazdasági, szervezési kérdések koordinálására. Az MDF egyre inkább kezdte egy szervezett, valódi közéleti tevékenységre alkalmas politikai szerveződés képét mutatni. Decemberben, az Országgyűlésben Szép Zoltán és Benjámin Judit kezdeményezte a párton kívüli országgyűlési képviselők csoportjának megalakítását. A parlamentben több mint kilencven olyan képviselő ült, akik nem voltak tagjai az MSZMP- nek. Számarányuk persze messze elmaradt a párttag képviselők mellett, ám az is igaz, hogy sok esetben - például a vízlépcső vitában - sokan szavaztak a kormányzat, a párt által képviselt állásponttal szembeni oldalra. A decemberi kezdeményezés január 24-ére kiérlelte, hogy ötven fővel hivatalosan is megalakulhatott a független 168 Lakiteleki Rendszerváltó Archívum. Emlékeztető a Csurka István lakásán, 1988. december 30-án megtartott tanácskozásról. 1988. december 30. (rendezés alatt) 169 Lakiteleki Rendszerváltó Archívum. Nemessuri Zoltán levele. 1989. január 2. (rendezés alatt) 199