Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenzék története 1987-1989 (Pilisszentkereszt, 2018)
Egy méltóságteljes tüntetés - a nemzeti demokraták erődemonstrációja
Egy méltóságteljes tüntetés - a nemzeti demokraták ERŐDEMONSTRÁCIÓJA A Magyarországra érkezett erdélyi menekültek száma 1988 első félévében rohamosan nőtt. Ennél is súlyosabb volt a helyzet Romániában. Nicolae Ceauşescu román államfő 1988. április 29-én bejelentette, hogy az általa elmaradottnak ítélt, falusias településhálózatot fel kell számolni. A „településrendezési és szisztematizálásiprogram ” keretében Románia 13 ezer falva közül 7-8 ezret terveztek felszámolni, és helyettük agráripari centrumokat létrehozni. A terv hátrányosan érintette volna Románia nemzetiségeit, köztük különösen az erdélyi magyarságot. A magyarlakta falvak többsége egyrészt nem érte el az életképesnek nyilvánított két-háromezer főnyi alsó határt, és a romániai magyar lakta városok történelmi központjainak lerombolása is a program része volt. Az MDF május 15-i fórumán már felvetődött, hogy az úgynevezett falurombolás ellen valamilyen módon fel kell emelnie szavát a nemzeti demokrata ellenzéknek. Ott Dénes János olvasta fel az Erdélyt Védő Magyarországi Független Bizottság94 felhívását, szőkébb körben pedig Buda Ferenc vetette fel, hogy tiltakozó felvonulást kellene szervezni a román nagykövetség elé. Nem csak azért, mert az áttelepülők növekvő száma az erdélyi magyar kisebbség felszámolását jövendölte, hanem azért is, 94 Az Erdélyt Védő Magyarországi Független Bizottság 1988. április 15-én alakult meg formálisan, céljaként az erdélyi magyarság jogvédelme és a Magyarországra menekültek segélyezése érdekében tevékenykedő szerveződések összefogását megjelölve. A koordinációt biztosító, szervezeti keretekkel nem rendelkező szervezet legaktívabb szervezői Bereczky Vilmos, Fónay Jenő, Dénes János, Debreczeni Dóra, Dragon Pál, Kun Csaba, Szekeres László, Töttösy Istvánná, Danis György, Nagy László, Ruttkay Levente, Regéczy-Nagy László, Mécs Imre és Zétényi Zsolt voltak. 112