Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

Felirat közös ügyeinkben

izgalmasabb, filozofikusabb és pontosabb lett a magyar próza, mint az ötvenes években volt.

Eléggé radikálisan elszakadt tehát a szociografikus leírásokat eszményesítéssel keresztező sematizmus mintaműveitől. S mert ezekben a mintaművekben a szovjet irodalom példái mellett sok volt a Jókaira, Mikszáthra és Móriczra emlékeztető vonás, az új fejleményeket többen a magyar epikai hagyománytól való elszakadásként is elemezték, méltatták. Tanúi lehettünk ennek Béládi Sarkadi-tanulmányában is (Az epikai hagyományok és a mai „erkölcsregény”. Kortárs 1962. 4.)100, bár a móriczi mű alábecsülése tőle még távol áll. Faragó Vilmos viszont, amikor úgy véli, hogy egy író gyarlóságaiban a móriczi hagyományt érte tetten, így nyugtatja meg magát és olvasóit: ez a hagyomány, „csak akkor veszíti el majd időszerűségét, ha végleg ki űztük magunkból a feudalizmus kísértő ördögét”. „Az olvasók egy része túljutott Jókain - fejtegeti - és elérkezett Móriczhoz. Molnár Annus históriája (Sásdi Sándor művéről van szó - K. F.) tetszeni fog nekik. Romantikus is, naturalista is; ötven évvel ezelőtt éppen ez kellett a magyar polgárnak. Most a népkönyvtári olvasónak kell; az ízlésnormák hosszú ideig aszinkronban lesznek még a társadalmi fejlődéssel. ” (Perben — harag nélkül. Bp. 1969. 4.) A magyar hagyomány legkonzekvensebb bírálója, Szabó György azonban már nemcsak Móriczot, de a két háború közötti magyar próza nagyobb felét is a Horthy-rezsim nyomorúságának érthető, menthető, de lényegében provinciális kényszerprodukciójává degradálja. A „szociográfizmus”, a „verizmus”, a „funkcionalizmus”, a „lamentáció”, az „anekdota”, a „pszichologizmussal elegy, pepecselő leírás”, a filozófiai igénytelenség, az érzelmesség példáit tartja prózánkra jellemzőnek, s erre a mucsai múltra a Szegénylegények és a Hideg napok magaslatáról megvető szánakozással néz vissza. S Móricz népszerűségét például a többi között azzal véli megfejteni, hogy „véletlenül többen is monográfiát írtak róla”. Holott az ötvenes években, amelyekről szó van, csak Nagy Péter könyve jelent meg Móriczról, s az annyi fenntartást, bírálatot tartalmazott, hogy Révai is sokallta. Ebben a példában nem az a legbántóbb, amit Szabó György állít, hanem az, hogy ellene írásban

100 Béládi Miklós: Az epikai hagyományok és a mai „erkölcsregény”. Kortárs, 1962. 4. 591-599. o.

70