Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Felirat közös ügyeinkben
Kegyen<?s, a Tótéiéb, a G. y4. úr X-bet?1, még ha visszájáról is, de tükrözni tudták az embert érő vereség és veszteség arányait, ennek tragikus voltát, s a kritika is ilyen igénnyel elemezte s bírálta értékeiket, gyengeségeiket, tehát író és kritikus még az emberi teljesség hagyományos elvének korszerű képviseletére törekedett. Ez volt az indítéka a parabola körüli vitáknak is. Lojálissá kényszerülő kritika Ám a remény elvén alapuló emberkép anakronisztikussá minősülése után a modernkedés egyszersmind az ember kilúgozásához vezetett. S korábbi elvi szigorát ekkor már a kritika is feladta. Művekkel, amelyeken erősen kiütöttek a paraboladömping májfoltjai, sokkal megértőbb volt, mint korábban az áttörést véghezvivő alkotásokkal. Nem áll ez minden kritikusra és minden műre sem, de a dicséretek és fenntartások, méltánylások és elutasítások erővonalaiban valami előremutató törvényszerűséget felismerni egyre kevésbé lehet. Elsősorban azért nem, mert a műfajhoz kezdettől a súlyos és kellemetlen igazságok kibeszélésének nimbusza tapadt. A teljes valóság gazdagságát figyelmen kívül hagyó stilizálás és mélyen átélt helyzet nagyon megszenvedett mondandót tárgyiasí- tott. A megcsonkított, egyszerűsített világért az épség s a gazdagság sérelme láttán támadt nemes indulat kárpótolt. Az egyoldalúság sűrítést is jelentett, tendenciák, felismerések, emberi képletek, szándékok kinagyítását. Egy idő után azonban a mélyről szakadt mondandók helyett a rutin műfajává lett a historizáló parabola. S jobb változataiban is redukálódott, összetevőire bomlott ember és élet szervessége, gazdagsága. Jelentésintenciói több irányba mutattak, de nem összetett tartalmasságuk, hanem a szándékolt kétértelműség okán. S közben a kritikus az általa becsült írót épp ilyen művei alkalmából vélte leginkább igazolhatónak. így lett e műfaj, ennek sok változata a tehetség, a tekintély, a vélt vagy a valódi bátorság igazolásának, védelmének jogos és jogtalan ürügyévé, alkalmává. Alig volt mű, amelyben valami tilalmas igazságot, valamilyen modern megoldást fel ne lehetett volna fedezni. A 85 86 87 85 Illyés Gyula: A kegyenc. Kortárs, 1963. 86 Örkény István: Tóték. Kortárs, 1966. augusztus 87 Déry Tibor: G. A. úr X-ben. Szépirodalmi Kiadó, Budapest 1964. 67
