Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Felirat közös ügyeinkben
a maga szokatlan filmjeivel szemben esedékes ellenállást nyilatkozataival is puhítani igyekezett, azt ígérte, hogy „... a Jókai-féle történelemszépítéssel, az álromantikus valósághamisító magyarságkoncepcióval” vitatkozik majd. Számot fog vetni azzak hogy „történelmünk korántsem olyan kellemes és hízelgő, amint az a nagy mesemondónak oly szívesen elhittük. ’él A Szegénylegényekről szólva nyilatkozta ezt (Filmvilág, 1966. jan. 1.). A kritika rá is kapcsolt e hullámsávra, s a filmet, mely az elnyomó hatalom félelmetes mechanizmusáról s a benne vergődő nép ellenállásáról szól, nyomban eszerint interpretálta. így lett e film a „kíméletlen önvizsgálat” példája, leszámolás azzal a romantikus illúzióval, hogy „a múlt csupa hősi pátosz, forradalmi szenvedély, a szegény nép pedig a tántoríthatatlan hűség, tisztaság és erkölcsi- ség örök példaképe.’*’2 (Filmvilág. 1966. jan. 15.) Amikor mégsem jár menlevél Ez az értelmezés eredhetett tévedésből, a film érdekében érvényesített jóhiszemű szándékosságból is, de hogy a kritikák többsége ezt dicséri: a kíméletlen őszinteséget, a kiábrándító hatásokat - az már az akusztika műve. Amiről feltűnő módon tanúskodik Rényi Péter felszólalása. Többen is felfigyeltek arra, hogy Jancsó nyilatkozatai, a kritikák és a film nincsenek összhangban. Fekete Sándor például az olasz Rinascitát is idézte, amely szerint, „a sztálini hatalom elnyomó gépezetének működéséhez” is adalékot kínál a Szegénylegények. (Folyosói szümpozion. Bp. 1970. 57.)61 62 63 Észlel hasonló tartalmakat Rényi Péter is, de azokról csak jelzésszerűen szól. A fő gondja annak bizonyítása, hogy e filmnek nem jár ki a deheroizálás menlevele, mert nem igaz, hogy a szegénynép tántoríthatatlan hűségének, tisztaságának cáfolata: „A film ezt nem cáfolja - írja Rényi -, hanem pontosan ezt állítja: történelem- szemlélete nem antiromantikus, hanem (ebben az értelemben) jellegzetesen romantikus, vizsgálódásának módszere nem kíméletlen leszámolás a régi illúziókkal, hanem éppen hogy azok reprodukálása - ha eredeti, modern formában is. ’64 61 Zsugán István: Beváltott ígéret. Jancsó Miklós. Filmvilág, 1966. január 1. 8-13. o. 62 Bíró Yvette: Szegénylegények. Filmvilág. 1966. január 15. 1-5. o. 63 Fekete Sándor: Folyosói szümpozion. Magvető Kiadó, Budapest, 1970. 64 Rényi Péter: Vitában. Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1967. 52
