Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Indulatok egy vers körül
doini a lap szerkesztőit, az egész ügyet pedig úgy feltüntetni a nyilvánosság előtt, mintha az csupán a megyei pártbizottság belső ügye volna. Mi pedig most azt kérdezzük: mennyiben minősülhet az említett eljárás és a Tiszatáj szerkesztőivel szemben hozott döntés demokratikusnak? Hogyan hozható ez összefüggésbe a szocialista kulturális politika alapelveivel és az alkotóműhelyek önállóságáról hangoztatott elvekkel? Mi köze van ennek az intézkedésnek az Országgyűlés által éppen ebben az időszakban elfogadott sajtótörvény szelleméhez?326 Mi a lap felfüggesztése óta mindvégig bíztunk abban, hogy végül a politikai belátás és ésszerűség győzedelmeskedik majd a döntés meghozatalában. Reméltük, hogy érvényesülni fog a szellemi értékek tisztelete és a demokratikus alapelvek tiszteletben tartása némelyek hatalmi gőgével, indulatával és önkényével szemben. Csalódással kell tudomásul vennünk, hogy nem így történt. Az ország érdekei azt kívánnák, hogy felelősségteljes párbeszéd és együttműködés jöjjön létre a politikai irányítás és a szellemi élet képviselői között. Ami most történt, nem ezt a célt szolgálja. Úgy látszik, vannak a hatalom hivatali szervezeteiben olyan személyek, akiknek vagy más céljaik vannak, vagy rosszul sáfárkodnak a rájuk ruházott hatalommal. Elsősorban az Önök dolga és lehetősége mérlegre tenni felelősségüket, és olyan helyzetet teremteni, amelyben a kölcsönösen kívánt és olyannyira szükséges párbeszéd és együttműködés esélyeit ne aknázhassák alá a jövőben hasonló intézkedések. Kérjük a Központi Bizottság és a Minisztertanács titkárságát, hogy a testületek tagjaival ismertessék meg levelünket és tolmácsolják tiltakozásunkat. Levelünket tájékoztatásul elküldjük a Csongrád Megyei Pártbizottságnak. Budapest, 1986. november 12. A levél aláírói: Ablonczy László, Aczél Géza, Adamik Mária, Agócs Sándor, Alexa Károly, Ágh István, Balassa Péter, Balázs József, Balczó András, Balla Gyula, Balogh Júlia, Bába Iván, Bella István, Benda Kálmán, Benedek András, Bertha Zoltán, Bíró Zoltán, Boros Judit, Borsi-Kálmán Béla, Bubik István, Buda Ferenc, Cza- kó Gábor, Czine Mihály, Csapody Miklós, Csengey Dénes, Cseres Tibor, Csoóri 326 1986. évi II. törvény a sajtóról. 370