Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Kegyelmi pillanat - Monor
nyéradóikhoz, beleérkeznek a hatalomba - a felébe-harmadába - és elzüllenek. Kevesebbet dolgoznak, nem újítanak, nem tanulnak, és többet törődnek a helyzetükkel, a presztízsükkel, a hatalomnak való megfeleléssel és a beilleszkedéssel. Hovatovább akadályaivá válnak a rendszer normális működésének. Az ifjúság már alig tud különbséget tenni köztük és a kontraszelekció lovagjai között. De akármennyire is be van reteszelve az ajtó, jönnek és jönnek az újak. Az új tehetségek, a trónkövetelők és szépen elindulnak a felemelkedés és a züllés párhuzamos útján. Borzalmasan tékozló malom ez a vörös malom. Az értelmiségi kontraszelekciónak van aztán egy másik érvényesülési lehetősége és formája is, amely sokkal inkább a jelen, az aktualitás gyümölcse. A quasi-kultúra valójában nem is szükségei igazi szakértelmet, tehetséget, ugyanakkor maga a tehetség és a tudás is irtózik mindentől, ami nem valódi, ami álságos, ami haszontalan. A quasi-kultúra mindennapi termelői, napszámosai, pallérjai és haszonélvezői így természetszerűleg a silányak, s fél-vagy negyedtehetségek, a gyengék és a vakok lesznek. A Parkinson törvényei által leirt módon felduzzadó intézményeket, kulturális termelő helyeket, a tömegkommunikációt elözönlik, akik most már nem azért kedvesek a hatalomnak, mert felesküdtek rá, mert kimondták a boldogító igent, hanem egyszerűen azért, mert tehetségtelenek, ideális quasi termelők. És előtérbe állításukkal, favorizálásukkal kordában lehet tartani a mindig is lázadásra hajlamos igaziakat. Ez a fajta kontraszelekció aztán veszélyesebb, mint gondolnánk. Ez ugyanis nagyon szapora réteg és burjánzik, mint a dudva. Éber figyelemmel gondoskodik a saját újratermelődéséről. Az ő gyermekének feltétlenül értelmiségi pályára kell mennie a tőle örökölt tehetséggel. Klikkeket alkot, amelyeknek egyetlen jelszava van: a quasi szent! Ez a kontraszelekciós réteg áll az útjában minden egészséges társadalmi mozgásnak, a „népi emelkedés liftjének” húzóköteleit ez vágja el. Ez csapja be az értelmiséggé levés ajtaját az úgynevezett alsóbb néposztályok fiai előtt. Ez alkot merev falanxot minden kezdeményezés előtt. Korunk szomorú emberi végterméke, véglénye ő. Neve: kultúrbugris. Semmivel sem értéktelenebb, visszataszítóbb, mint a korábban említett bugris, az alanti. Ma ez tölt meg Magyarországon minden kulturális intézményt, műhelyt, fórumot. A valódi tehetségnek, a valódi szándéknak ebben a bugris354