Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

Kegyelmi pillanat - Monor

ha nem is érintetlen és sértetlen, de valójában ép maradt. S éppen mert ép és lényegileg lelkében szuverén maradt, tudta véghezvinni 56 lélegzetelállító, világraszóló csodáját. Felkelt, felegyenesedett; s ha csak két hétre is, de nyilvánvalóvá tudta tenni, hogy ennek a kicsiny darab európai földnek jogos ura, méltó művelője, s hogy szavának, jellemének, gondolatainak tisztes helye van az európai népek parlamentjében. S éppen mert a forradalom ilyen volt, rendkívüli világesemény, e világ uralmi rendszereit és az uralmi rendszerek lényegét megvilágító, leleplező rakétafény, mert tragikusan szép és nagyszerű volt, egyszeri és megismételhetetlen, mert egy nemzet élni akarásának utolsó fellobbanása volt, éppen ezért, ami utána következett: a bukás, az eltiprás, a magára maradás is végzetes volt. Csak az lehetett.

Aki eladdig csak magányos zsenik tragikus sejtelme volt, hogy tudniillik „kompország” vagyunk, végzetesen magunkra hagyatottak, porszemek, vagonkérdés, az most milliók számára vált kézzelfogható valósággá. A lánctalpak legelemibb emberi mivoltában taposták le a magyarságot. A jelentéktelenség tudatát és a kilátástalanságot mintázták bele roppant tank-súlyukkal a magyar lélekbe. A nihilt.

A magyarság ebben a korszakában hagyott fel évszázados magatartásával, azzal a hovatovább már nemzeti sajátosságának ítélt ellenállási formájával, ami eladdig - legalábbis részben - a fennmaradását biztosította (és persze gátolta is a haladásban), a passzív rezisztenciával.

Hogy miért? Mert már annak sem látta értelmét.

Ez a magyar lélek 56 utáni pálfordulása. Ez az az eddig még meg nem világított rettenetes fordulat, ami a magyar történelemnek ezt a szakaszát élesen elválasztja minden előzőtől. Eme korszak elemzésekor, kultúrájának vizsgálatakor és a jövő tennivalóinak meghatározásakor csak ebből lehet elindulni.

Természetesen nem lett mindenki nihilista. Az élet ment tovább. Az anyák gyermeket szültek. De ettől a legázolástól kezdve, akár tudva, akár tudat alatt minden magyar tettben, munkamozdulatban, minden hegedűszóban, minden szülésben és minden abortuszban benne volt a végső kiábrándulás és eltehetetlenülés, a kilátás- talanság és a megalázottság nihilje. A gazdagodásban, a vagyonszerzésben, az ellenállásban és párttitkári munkában, a papi imában és a besúgói jelentésben egyaránt benne volt és benne van ez a tank-nyomaték. A „nincs mese”. Az „ez van”.

342