Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
PB határozat a 19-ek leveléről
I. A beadványban említett javaslatok közül korábbi kezdeményezések alapján már történtek bizonyos lépések: 1. A Bethlen Alapítvány létrehozására vonatkozó részletes javaslatot először 1980-ban juttatta el a művelődési miniszterhez Illyés Gyula, Kodály Zoltánná, Németh László és Csoóri Sándor, majd javaslatukat 1982-ben megismételték. Elgondolásuk szerint az alapítvány fő célja a magyarság szellemi értékeinek őrzését és gyarapítását szolgáló kiemelkedő hazai és külföldi teljesítmények elismerése és támogatása lett volna emlékdíjak és ösztöndíjak formájában. Illyés Gyula halálát követően - 1983-ban - az alapítók megbízottai új alapszabály-tervezetet terjesztettek elő, amely az eredeti javaslattól eltérően egyesületként működő szervezet létrehozását irányozta elő, amelyhez mindazok a bel- és külföldi természetes és jogi személyek (intézmények, emigráns szervezetek) csatlakozhatnak, akik és amelyek meghatározott összeggel hozzájárulnak az alapítványi tőke növeléséhez. A Művelődésügyi Minisztérium képviselői több ízben tárgyalást folytattak az alapítók megbízottaival, amelyeken tisztázták, hogy milyen feltételekkel tartja megvalósíthatónak a művelődési kormányzat az alapítvány tevékenységét. Legutoljára Köpeczi Béla művelődési miniszter fogadta az alapítók megbízottjait 1984. augusztus 29-én. Megállapodás történt arra vonatkozólag, hogy az ismertetett szempontok alapján új alapszabály-tervezetet dolgoznak ki, amely alapítványi jellegű működést irányoz elő, az alapítványi célokat művelődéspolitikai alapelveinkkel és külpolitikai érdekeinkkel összhangban határozza meg. Az alapítványt a Művelődésügyi Minisztérium felügyelné és a kuratórium döntéseit illetően vétójoggal is rendelkezne. Az alapítvány kuratóriumának személyi összetétele azonban maga is biztosítékokat kell, hogy jelentsen az eredeti célok érvényesítéséhez. Az alapítók megbízottai mind ez ideig nem nyújtották be újabb tervezetüket.312 2. Az új irodalmi folyóirat alapítására vonatkozó kérdés 1981-re nyúlik vissza, s az eredeti kezdeményezők között szerepelt Illyés Gyula is. Többszöri tárgyalás után 312 Az előterjesztés kiemelte, hogy a kuratórium döntéseiben a minisztériumnak vétójoga van, amely összeegyeztethetetlen lett volna az alapítók szándékaival. Márton János 1985. január 11-én küldte meg a végleges tervezetet Köpeczi Bélának. 329