Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Megbeszélés Aczél Györgynél
Megbeszélés Aczél Györgynél A beadvány aláíróit Aczél György augusztus 22-ére hívatta magához. Kiss Ferenc 1984. augusztus 1-én találkozott Knopp Andrással a Rózsadomb étteremben. Este héttől tízig tartott az eszmecsere. Nem volt sem sűrű, sem ritka, hogy leültek beszélgetni egymással. Félévente, negyedévente. Naplójában rögzítette a beszélgetést. Szóba került a beadvány ügye, a Bethlen Alapítvány és a Hitel kérdése is. Knopp tájékozódni akart, illetve a naplóból kiderül, hogy valódi szándéka az írószövetség ülésén várható ügyek „kitapogatása” volt. „Ő [Knopp]: Feri! Mi lesz a taggyűlésen? Én [Kiss Ferenc]: Nem tudom. Sok függ attól, mi intéződik el addig. A tagság elégedetlen, a vezetőségnek be kell számolni. Ez az ő dolga. A lap is elsősorban Matyira [Domokos Mátyás] tartozik. Engem a Bethlen Alapítvány érdekel elsősorban. Ha megadjátok, el sem megyek a taggyűlésre. O: En nem mondom, hogy ne menj. ” A beszélgetés végén Knopp azt mondta: „Okosabb lettem, de nem lettem boldogabb.” A Kiss Ferenccel folytatott beszélgetésből Knopp András azt szűrhette le, hogy az írószövetségben terítékre fog kerülni mind a Bethlen Alapítvány, mind a Hitel kérdése. Sürgetővé vált tehát az Aczéllal való beszélgetés megszervezése. Ezért is került sor a találkozóra még augusztusban. Aczél felkészítésére a TKKO háttéranyagot készített az Alapítvány ügyében. „Az 1982-ben eljuttatott javaslatból világosan kitűnik, hogy a négy előterjesztő kifejezetten alapítványi jellegű tevékenységre gondolt. [...] Tervezetük egyértelművé teszi, hogy négyen kezdeményezik az alapítvány létesítését, tehát nem mindazok együttesen, akik a beadványt 1979-ben támogatólag aláírták - az említetteken kívül 61 fő.mi 297 297. 1982 karácsonyán Illyés Gyula, Kodály Zoltánné, Németh Lászlóné és Csoóri Sándor írt levelet Köpeczi Bélának, melyben megjelölték az alapítványt, mint jogi formát, jelezték, hogy befizették az alaptőkét és ismételten kérelmezték az engedélyt. 306