Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
A nemzeti demokraták látlelete a nyolcvanas évekről
gazdaság maga is felemás módon és számos önellentmondástól terhelten működik, mert azok másutt többnyire nem lehetnek érvényesek és súlyos torzulásokat idézhetnek elő. Nem lehet valamiféle gazdaságpolitikai mámor hatása alatt minden társa- dalmi-emberi-nemzeti ügyben a gazdaságból kiindulni, s mindig ugyanoda kilyukadni, mert az élet nemcsak termelésből és fogyasztásból áll, s az emberek nem csupán termelő és fogyasztó biológiai konstrukciók. Márpedig az elmúlt években nálunk úrrá lett ökonomizmus - nem is feltétlen közgazdászok, gazdaságpolitikusok körében - egyre inkább áthatotta a közélet és a mindennapi magatartás egészét anélkül, hogy a reformszellemet igyekeztünk volna érvényesíteni többek között a kulturális politika irányításában és az intézmények rendszerében és működésében. Éppen ellenkezőleg: az történt, hogy maga a gazdasági reform sem tudott megfelelőképpen kibontakozni a politikai intézmények, a közigazgatás és a kulturális irányítás párhuzamos reformálása nélkül. Míg a közigazgatás és a választási rendszer ügyében az elmúlt évben megindult, legalább részlegesen, a kiigazítás folyamata, addig a kulturális irányításban az elmúlt tíz év során egyre több lett a központi, túlzott centralizálásra mutató hivatali döntés, adminisztratív intézkedés, ráadásul a kapkodás, a következetlenség jegyeivel terhelten, s anélkül, hogy az elvi-eszmei háttér kitapintható lett volna. Ügy tűnik, mintha a kulturális politikában egyesek azzal akarták volna pótolni ezt a hiányt, hogy egyre több jelenséget és egyre több személyt soroltak az „ellenzékiség”, illetve az „ellenzéki” fogalomkörébe anélkül, hogy tisztázták volna, mit is jelent az adott történelmi pillanatban az ellenzékiség, s amennyiben létezik, pontosabban mire is irányul, mivel szemben jelent, s mivel szemben nem jelent az adott magatartás vagy nézet ellenzékiséget. A legnagyobb bajnak azonban azt látom, hogy az idők folyamán megrajzoltak itt egy nacionalista fantomképet, s ennek nyomán a szellemi élet egyes személyiségeire is elkészültek az ilyen fantomképek /hiszen megfelelő érvek és bizonyítékok nélkül nyíltan mégsem lehetett megvádolni senkit nacionalizmussal/, s ezáltal a kulturális politikai irányítás mindinkább elveszítette a párbeszéd és az egyébként közös, legfontosabb politikai célokban való megegyezés lehetőségét. Lassan már a parlagi nacionalizmus fogalomkörébe soroltatott az is, ha valaki a terjedő ökonomista társadalomszemlélettel szemben igyekezett érvelni, vagy az egyre terjedő önfeledt fogyasztói magatartás veszélyeire hívta fel a figyelmet, nem is szólva 283
