Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

A Tiszatáj megrendszabályozása

A Tiszatáj megrendszabályozása A Tiszatáj folyóirat egyike volt azon vidéki lapoknak, melyek befogadták a Buda­pestről nagyrész kiszorult nemzeti demokrata írókat, illetve kiemelten foglalkoztak a határon túli magyar irodalommal, a magyar kisebbségek helyzetével. A Tiszatáj arcu­latát Ilia Mihály irodalomtörténész alapozta meg még a hetvenes évek elején. Már akkor is problémát okozott, hogy a lap túl sokat foglalkozott a magyar sorskérdések­kel, Iliát el is távolították a főszerkesztői székből, ám a folyóirat irányultsága nem változott. A helyi pártvezetés többször is figyelmeztette a szerkesztőket, hogy a lap „túlfavorizálja az erdélyi költőket, a legtöbb verset Kányádi Sándortól közölte”. A Tiszatáj folyamatosan hadakozva a helyi „cenzúrával”, Vörös László főszerkesztése, Annus József szerkesztése mellett az egyik legszínvonalasabb irodalmi folyóirattá nőtte ki magát. Az 1979. október 25-i Budapesten megrendezett Tiszatáj-zst az országos pártve­zetést is megrettentette. Az est hangulatát így idézte fel a Délmagyarország tudósítá­sa: „A budapesti Kossuth Klub törzsvendégei hosszú idő óta nem láttak olyan nagy létszámú közönséget, mint a Szegeden megjelenő folyóirat estjén. Ez a szokatlan érdeklődés szólt a lapnak természetesen, de a Tiszatáj szerzőinek, irodalmunk ki­emelkedő képviselőinek és a közreműködő jeles színművészeknek is. A vendégeket — Illyés Gyulát, Kányádi Sándort, Páskándi Gézát és Tóth Bélát - óriási taps fogad­ta.™ A közreműködő színművészek Bessenyei Ferenc, Csernus Mariann és Sinko- vits Imre voltak. Csendes tüntetés zajlott a nemzetépítő demokraták mellett. A zajos siker még inkább felkorbácsolta a Tiszatáj elleni indulatokat. 1981. már­cius 25-én a szerkesztőség értekezletén Agárdi Péter értékelte a lap közléspolitikáját és rosszallóan jegyezte meg: „Csoóri: nagy érték, felvállalták, helyes, kitűnő, szeret- 238 238 Tiszatáj-est a fővárosban. Délmagyarország, 1979. november 1. 192

Next

/
Oldalképek
Tartalom