Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

Felirat közös ügyeinkben

Szalatnay Rezső egyik esszéjét, mely túl széppé stilizálta az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetiségi politikáját (Nemzeti kérdés és történelmi hagyományok. Népszabadság. 1969. júl. 27.) E. Fehér azonban, mivel Szalatnayval is pörben áll, visszatér az'ügyre, s .Csatárinál is durvábban jelzi, hogy ő is érdekelt a győzelemben. (Kulturális jegyzetek. Népszabadság. 1969. dec. 10.) Szalatnay ugyanis vitatott cikkében Benesre is hivatkozott. Nem döntő érvként persze, csak jellemzőnek vélt példaként. E. Fehér aztán megmagyarázza neki, hogy ki volt Benes, milyen elvetemült imperialista, s hogy rá hivatkozni mily elvtelenség. S ebben az a legérdekesebb, hogy Vigh Károlyt idézi önmaga igazolására, amikor Benest jellemzi. Két évvel később aztán, amikor Vigh Károly Bajcsy-Zsilinszkyről szóló tanulmányát olvassa, megütközik ezeken a sorokon: „A csehszlovák külügyminiszternek — későbbi államelnöknek - a burzsoá diplomáciára jellemző módszerei Magyarországgal szemben sok tekintetben indokolták Zsilinszky ellenszenvét.” E. Fehér e magyarázatot így rója meg: „Benes valóban tisztességtelen eszközöket is használt, mint a burzsoá diplomácia általában. Magyar történész azonban hitelesen csak akkor állapíthatja meg ezt, ha legalább jelzi, hogy a Horthy-féle magyar diplomácia módszerei még ennél is tisztességtelenebbek, a feudális oligarchia rablólovagmoráljához hasonlíthatók voltak. "(Kulturális jegyzetek. Népszabadság 1971. nov. 23.) Valóban kötelesség volna ez? Ha Vigh diplomáciatörténetet írna, vagy hasonló munkát, akkor igen, de Bajcsy-Zsilinszky pályaképéhez, jellemrajzához erre semmi szükség. Ez az igény csak arra jó, hogy a nemzeti értékek és érdekek iránt szintén fogékony Vigh Károlyba beleköthessen. Méghozzá Lázár Vilmos védelmében, aki emlékezéseiben tücsköt-bogarat összehordva éppúgy vagdalkozik olykor, mint E. Fehér.

Különben E. Fehér Pálnak az imént idézett „kulturális jegyzetei” azt is rikítóan szemléltetik, hogy ez a fiatalember mennyire biztos a maga hatalmában, s hogy osztogat megrovást az egyik oldalra, elismerést a másikra, például Ránki Györgynek, Pamlényi Ervinnek, máskor Berend Ivánnak, Tilkovszkynak. Abból a szakmai gátlásból, amely gáncsot és dicséretet csak a művekkel való elmélyült szembesülés jogán mer megfogalmazni, benne semmi sincsen.

100