Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
Menteni, ami menthető
ember végén egyértelműen a keményvonalat jelölte meg követendő mintaként, „...azok a »szocialisták«, akik megtagadják a proletariátus diktatúráját, és »demokráciáról« szavalnak, valójában a burzsoázia mellett állnak a proletariátussal szembe [...] valójában a kapitalizmust akarják, és a szocializmus ellen szegülnek, még akkor is, ha ők maguk ennek nincsenek tudatában”.52 A proletárdiktatúra mint társadalmi rend elfogadhatatlan volt a nemzetiek részéről. Többpártrendszerű, parlamentáris demokráciát tudtak csak elképzelni Magyarországon. Hasonlóképpen elfogadhatatlan volt a pártszerű működés feltételeinek elutasítása. A Petőfi Párt mindenképpen legális és szervezetükben független, önálló pártok koalíciós együttműködését tudta elfogadni, valamilyen népfrontszerű képződménybe történő beolvadást nem. Az sem támogatták, hogy előbb készüljön el egy politikai program, s az ahhoz való csatlakozással lépjenek be a kormányba. Logikusan a politikai erők egyeztetése alapján megteremtődő kormányprogramot tudták volna elfogadni. Az MSZMP és a szocializmust ugyan elfogadó, de a társadalmi gyakorlatot gyökeresen átalakítani szándékozó, együttműködést ajánló politikai erők közötti párbeszéd megszakadt. Úgy látszott, hogy a Kádár-kormány döntő lépésre szánta el magát. Mindennek ellenére a karácsonyi napok is a tárgyalásokkal, egyeztetésekkel teltek. A nemzeti demokraták beszorítottságát nagyon jól jellemezte a londoni rádió magyar adásában december 28-án elhangzott elemzés, mely arról számolt be, hogy „...Kádár János, aki jól tudja, hogy a jelenlegi kormányzat nem tarthat számot tekintélyre és igazi hatalomra, tárgyalásokat kezdett a volt Kisgazdapárt, s volt Parasztpárt, valamint a Szociáldemokrata párt néhány tagjával, és meghívta őket úgynevezett kormányába. Egyelőre nem tudni, hogy e tárgyalásoknak mi az eredményük. A szociáldemokraták, úgy látszik, nem hajlandók részt venni a kormányban. A helyzet kínos dilemma elé állít sok tisztességes magyar hazafit, aki a többi párthoz tartozik. Ha elutasítják az együttműködést, akkor lelkiismeretük szerint bizonyára helyesen járnak el, de talán úgy érzik, hogy segíthetik hazájukat jelenlegi nehéz helyzetében, 52 Zsenmin Zsipao: Még egyszer a proletárdiktatúra történelmi tapasztalatairól (Peking, 1956. december 29.) Népszabadság, 1957. január 1. 63
