Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
Menteni, ami menthető
Fontosnak tartom kiemelni, hogy Bibó tervezete minden tekintetben alkotmányos alapokon nyugvó megoldást, azaz a demokratikus elveknek megfelelő kibontakozást javasolt, s nem pusztán egy népmozgalom törekvéseit, hanem a nemzeti érdekeket szolgáló kompromisszumot fogalmazott meg. Építkezést irányzott elő a nemzet számára mind a nemzetközi színtéren, mind a hazai társadalmi folyamatokban. Nem politikai pártok körében, hanem társadalmi érdekszövetségekben kereste a megoldást, ellenezte az osztályalapú megközelítést, helyette a politikai érdekszövetséget helyezte előtérbe. Bibó a nemzeti érdekek érvényesítését világpolitikai konstellációban képzelte el, melyből Magyarország független, de a geopolitikai realitásokat elfogadó szuverén nemzetként tudott volna kikerülni. Bibó — és a mögötte felsorakozó Petőfi Párt - ezáltal túllépett a pusztán népi érdekek képviseletén, a nemzetépítés gondolatát képviselte, s demokratikus kompromisszumot ajánlott a szemben álló feleknek mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban. Kádáréknak azonban azzal kellett szembenézniük, hogy a munkástanácsok s az őket támogató írók és politikai szervezetek mellett a Nagy-féle kormány szembenállását is meg kell törniük. A merev ellenállással szemben a megtörés, a józanabb kompromisszumos javaslatokkal szemben pedig az időhúzás és megosztás taktikáját alkalmazták. A Magyar Közlöny 1956. november 12-én megjelent 93. száma tette közzé a Nagy Imre-kormány felmentéséről szóló törvényerejű rendeletet, mellyel - a maguk jogértelmezése szerint - megszüntették Nagy Imre kormánymegbízatását. Bibó alkotmányjogi érvelése azért volt fontos és egyben veszélyes is Kádárék számára, mert az nem ismerte el az 1949-es Alkotmányjogfolytonosságát, a felkelés általi helyzetben új megoldást javasolt, mely kihúzta volna a szőnyeget a Kádár-kormány lába alól. A tervezetben megfogalmazott javaslatokat lépésenként kellett tehát elutasítani. Bibó István az Elnöki Tanács rendeletének megjelenése után már nem tekintette magát államminiszternek a továbbiakban, mint a Petőfi Párt tagja és vezetője nyilatkozott. A kormányellenzéki álláspontot tehát fel kellett adnia, ám a kibontakozás útján a koalíciós kormányzásra a felkelés eredményeinek megőrzésére még látott lehetőséget. A Kádár-kormány azt az - erőviszonyok ismeretében nem teljesen alaptalan - hitet táplálta az emberekben, hogy a helyzet konszolidálása érdekében hajlandó politi45
