Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
Sötét fellegek gyülekeznek
meg, s elsősorban annak a karakteres személynek a kivonása a vitából, aki a le nem írt szabályokból egyre kevesebbet tartott be. Az írószövetséggel szembeni fellépés kísérlete nyilvánvalóan az autonóm szakmai szervezet megerősítésének akadályozására tett kísérlet volt, hiszen egy egész értelmiségi szövetség válhatott volna s vált is a nyitott viták gerjesztőjévé. A Kádár által szorgalmazott, majd be is vezetett adminisztratív retorziók lassítani igyekeztek a szervezett vita fórumainak kiépülését, felkészülését, nyilvánosság előtti megjelenését. Kádár beszédében már ekkor is, de a Tiszatáj ügyének szeptemberi tárgyalása során még erőteljesebben jelenik meg a párttagokkal szembeni elvárás és felelősség kérdése. Az előbbiekben már utaltam arra, hogy 1985-től elindult a párttag szakemberek körében is bizonyos „elvándorlás”. Nem arra gondolok, hogy formálisan csatlakoztak volna a nemzeti demokratákhoz, hanem a kiépülő mozgalom perifériáján szakértelmükkel segítették a felkészülési folyamatot. Bíró Zoltán és Bakos István a Művelődési Minisztériumból, Kiss Gy. Csaba és Joó Rudolf a Magyarságkutató Intézetből, Bihari Mihály és Gombár Csaba az ELTE Politikatudományi Karáról, Für Lajos a Mezőgazdasági Múzeumból, Benda Kálmán akadémikus az MTA Történettudományi Intézetéből, Czine Mihály az Irodalomtörténeti Intézetből, Jeszenszky Géza a Közgazdaságtudományi Egyetemről. Az 1986-os határozat kemény szankciókat helyezett kilátásba mindazon párttagokkal, állami intézmények munkatársaival szemben, akik előmozdították a nemzetiek önazonosítási folyamatát. Rövidesen el is indultak a párttagok elleni eljárások, illetve az intézmények ellehetetlenítését célzó fellépések. Az ellenzéki tevékenységről tárgyaló július 1-jei ülés egyebek napirendjén belül volt szó a Tiszatáj ügyről is. A PB elfogadta a Titkárság egy héttel korábbi határozatát, mellyel a folyóirat júniusi számát bezúzatta, a szerkesztőséget felfüggesztette, ellenük fegyelmi eljárást kezdeményezését hagyta jóvá, s a lap megjelentetését hat hónapra felfüggesztette. A Tiszatáj-üggyel kapcsolatban a szakirodalom nagy része Nagy Gáspár „Egy fiú naplója” című versét emeli ki mint a folyóirat elleni eljárás okát. Véleményem szerint ez csak egy apropó volt az eljárás elindítására, amit az is jelez, hogy a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat vezetőhelyettese 1986. június 24- én arra kapott utasítást, hogy a Tiszatáj megjelenés előtt álló júliusi számát zárolni 368
