Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)

Egy miniszter a helyén marad

illetve fenntartva a szocialista társadalom alapvető értékeit, érvényesíti a nemzeti sajátosságokat, és önálló politikát folytat. Bibó elképzelése egyáltalán nem volt légből kapott, hiszen ismeretes volt a Szovjetunió Kommunista Pártjának 1956. október 31-ei határozata, amelyben pontosan azt fogalmazták meg, hogy egyetértenek a csatlós országokban az egyéni politikai út megvalósításával, a szovjet mintától való eltéréssel.

Bibó demonstratív kitartása a Parlamentben 1956. november 6-ig tartott. Az Ungvárról november 4-én kora délután Szolnokra megérkezett Kádár és Münnich a helyi kommunista vezetőkkel folytatott tárgyalásuk után bevárták a Tökölről érkező Marosán Györgyöt és Apró Antalt, majd Budapestre tartottak. Münnich már november 5-én elindult egy szovjet katonai autón. Kádár csak november 6-án követte. Bibót november 6-án délelőtt Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára és Feri Sándor, a Legfelsőbb Bíróság egyik bírája arról győzködte, hogy értelmetlen a demonstratív fellépése, a Kádár-kormány vélhetőleg az ő közreműködésére is számítani fog, ezért hagyja el a Parlament épületét. Bibó átgondolta a helyzetét, logikusan arra következtetett, hogy Kristóf István Dobi megbízásából próbálta meggyőzni, azaz Dobi a Kádár-kormányra vár a Parlamentben, hogy az új kormányt beiktassa, ezért úgy döntött, hogy a kibontakozási tervezet elkészítését otthonában folytatja, s elhagyta a Parlament épületét.

35