Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
A Monori-konferencia és annak tanulságai
A Monori-konferencia és annak tanulságai Az 1985-ös esztendő két jelentős tanácskozást hozott. Az egyik tanácskozás az MSZMP XIII. kongresszusa volt, melynek kapcsán bebizonyosodott, hogy a párt képtelen volt saját árnyékán túllépni, semmilyen reformintézkedést nem fogadott el, a nemzeti erők által szorgalmazott kérdéseket nem vette napirendre. A másik nagy jelentőségű Monoron zajlott le. Majd egyéves előkészítő tárgyalások eredményeképpen 1985. június 14—16-a között tartották meg az első monori tanácskozást,346 melynek jelentőségét sokan, részben tévesen, a Szárszói Konferencia súlyához mérték. Donáth Ferenc ellenzéki „csúcstalálkozónak” képzelte el az általa még 1984-ben szervezni kezdett találkozót. Donáthnak jó kapcsolata volt mind a nemzetiekkel, mind a polgári radikálisokkal, de Aczél is találkozott vele, s Kádárral is volt kapcsolata még az illegális kommunista párti időkből. Koordináló szerepét egyik oldalon sem kérdőjelezték meg. Az előkészítés során három csoport képviselői egyeztették a megbeszélendő témákat: a nemzetiek részéről Csoóri Sándor és Csurka István, a polgári radikálisoktól Kis János és Kenedi János, az úgynevezett „függetlenek” részéről, mely elnevezés nagyobbrészt a reformközgazdászokat jelölte, Bauer Tamás és Mészöly Miklós vett részt az előkészítő tárgyalásokon. A monori tanácskozás a nemzeti csoport kezdeményezésére, egymás gondolatainak megismerése és megvitatása céljából jött létre. Az összekötő kapocs kétségtelenül Donáth Ferenc volt. Megnyitójában is hangoztatta, „gondolatainkat kicserélni jöttünk össze, mivel nyomós körülmények sürgetik, hogy keressük a kiutat társadal346 Azért jelzem első monori konferenciának, mert majdnem létrejött egy második is, mely végül nem valósult meg, de erről majd később lesz szó. 355
